Nyitókép: presov.korzar.sme.sk/Michal Ivan

 

A december 6-án bekövetkezett gázrobbanás után emberek tízezrei és rengeteg intézmény, önkormányzat is pénzadományt juttatott el azoknak a szerencsétlenül járt eperjesi embereknek, akik otthon nélkül maradtak. Most a 12-emeletes panelház lakói eldönthetik, hogy az összegyűlő pénzből rájuk eső részt mire költik majd: újraépítik ugyanitt a lakóházat, vagy máshol kezdik újra.

 

Miután a statikusok megállapították, hogy a Mukačevská 7 alatti lakóházat le kell bontani, 48 család maradt hosszú távon otthon nélkül. Hétfőn már megkezdték az épület lebontását, a családoknak pedig dönteniük kell a továbbiakról.

 

A Korzár információi szerint a város által nyitott transzparens számlára beérkező pénzt és egyéb adományokat aszerint fogják szétosztani a lakók között, hogy mekkora, hány négyzetméteres lakásuk volt az épületben.

 hirdetes_810x300  

 

Közel két hét alatt több mint 3 millió euró futott be a transzparens számlára, az adományok fogadása január végéig tart. Ezen felül több önkormányzat is jóváhagyta már a támogatást, melyet az elkövetkező napokban folyósítanak majd, illetve a Joj TV gyűjtésén is több mint 800 ezer euró gyűlt össze.

 

A lakóknak kell dönteniük

 

Eperjes város önkormányzata időközben már jóváhagyta a pénz szétosztásának menetét és feltételeit is. Eszerint teljes mértékben a lakókon múlik, hogy új lakóházat építenek-e a régi helyén, vagy más lakhatás után néznek.

 

„A pénzt így is úgy is odaadjuk az embereknek. Ha ők úgy döntenek, hogy egyberakják és azon a helyen új lakóházat építenek, az az ő döntésük lesz. Ők a lakások tulajdonosai, mi nem dönthetünk helyettük. Nekünk az a feladatunk, hogy megkönnyítsük nekik ezt a nehéz helyzetet és ebben Eperjes város segítőkész akar lenni.”

 

nyilatkozta a Korzárnak Andrea Turčanová, Eperjes polgármestere.

 

„Nem akarok visszamenni”

 

A lakók egyenlőre nem döntöttek, de sokan már most jelezték, hogy semmiképp sem szeretnének visszaköltözni a tragédia helyére.

 

„Nem akarok visszamenni. Ott maradt az édesanyám, akit továbbra is eltűntként kezelnek, és nem tudom elképzelni, hogy ott lakjak.”

 

nyilatkozta az egyik lakó, Ingrid Pelechová.

 

Február végéig kifizetik a lakókat

 

Eperjes város három módon fogja kiutalni a transzparens számlára beérkező összeget. Elsősorban a 7-es számú lakóház lakóinak juttatnak 500-eurós támogatást fél éven keresztül, a 9-es számú lakóházban élőknek pedig 3 hónapon keresztül. Ők szintén nem tudnak visszatérni lakásukba.

 

Ezen felül a 7-es lakóház lakói lakásonként 10 ezer eurós egyszeri támogatásban részesülnek, a 9-es lakóházban élők pedig 3 ezer eurós támogatást kapnak.

 

A fennmaradó pénzösszeget a lakások nagysága alapján osztják szét a családoknak legkésőbb 2020 február 29-ig.

 

presov.korzar.sme.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!