Nyitókép: aktuality.sk

 

A fegyelmi szenátus nem nyilvános ülésén felfüggesztette Monika Jankovská korábbi igazságügyi államtitkárt bírói funkcióból. Bár talárját még nem vesztette el, nem mehet be dolgozni a bíróságra. Ez már a második fegyelmi eljárás, melyet a Kočner-féle Threema-üzenetek miatt nyilvánosan is gyanúba keveredett Jankovská ellen lefolytattak.

 

Az első esetben Gál Gábor (Most-Híd) igazságügyi miniszter volt az, aki kérvényezte az eljárás lefolytatását, az ok pedig az volt, hogy Jankovská nyilvánosan hazudott horvátországi nyaralásáról Radomír Bžán befolyásos jogásznál.

 

A mostani eljárást Lenka Praženková, a bírói tanács elnöke indítványozta. Ebben az esetben az ok az volt, hogy Jankovská hazudott Marian Kočnerrel való kapcsolatáról. A Threema-üzenetekből ugyanis kiderült, hogy nem csak írogattak egymással, de legalább egy esetben személyes találkozóra is sor került.

 hirdetes_400x285  

 

A fegyelmi szenátus megfelelt Praženková beadványának, és zárt ajtók mögött tartott ülésén úgy döntött, hogy Jankovská nem gyakorolhatja bírói hivatását. A volt államtitkárt egyébként mind a két esetben az a veszély fenyegeti, hogy megfosztják bírói talárjától.

 

dennikn.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!