Nyitókép: aktuality.sk

Január 7-én 12.00 órától Pozsonyban, a rozsnyói utca (Rožňavská) forgalomkorlátozásával sztrájkba kezdenek a szlovákiai fuvarozók.

 

A Szlovákiai Fuvarozók Szövetsége (Únia autodopravcov Slovenska – UNAS) egyúttal a lakosság megértését és türelmét kéri a megmozdulással kapcsolatban.

 

„Versenyképességünk megtartása érdekében az útadó azonnali csökkentését követeljük, egyben a vámbeszedés felfüggesztését a probléma megoldásáig“

 

– áll követelésükben.

 hirdetes_810x300  

 

A fuvarozók 2010 óta követelik, hogy az úthasználatból származó bevételeket főleg az autópályák és az 1. osztályú utak építésére fordítsák, tekintettel arra, hogy a jelenlegi rendszerben az állam húzza a rövidebbet.

 

„Követeléseink nem teljesítésével a fogalom korlátozása mellett minden bizonnyal az élelmiszerek ára is emelkedni fog“

 

– áll az UNAS közleményében.

 

A fuvarozók szerint a jelenlegi állapotok egyik fő felelőse Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedésügyi miniszter, akinek négy éve volt arra, hogy megoldást találjon.

 

A sztrájkra készülő fuvarozók szerint Érsek felelős azért is, hogy a kormánnyal kollaboráló ČESMAD nyomására csökkentették a kamion- és autóbuszsofőrök minimális életkorát, amivel veszélyeztetik a közúti forgalmat.

 

A megmozduláshoz a traktortüntetésekről ismert, gazdákat tömörítő Iniciatíva poľnohospodárov (Gazdakezdeményezés) is csatlakozik, akik mezőgazdasági gépeikkel Kassa megyében támogatják majd a fuvarozókat.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 10 olvasónak tetszik ez a cikk.