Nyitókép: Kočner és Para. Foto N – Tomáš Benedikovič

 

Peter Tóth már hosszú órák óta csiripel a bíróságon Marian Kočner ügyeiről, így egyre több személy feje fájdulhat meg…

 

Daniel Lipšic, a meggyilkolt Ján Kuciak szüleinek jogi képviselője a bíróságon megkérdezte Peter Tóth korábbi titkosügynököt és Marian Kočner korábbi „munkatársát”, hogy kit takar a ‘Michal T.’ név, mely azokon a cetliken szerepelt, melyeket Kočner küldött ki ügyvédjén keresztül a börtönből.

 

Tóth a kérdésre úgy felelt, hogy

 hirdetes_400x285  

 

„Michal T. e bíróságnak az elnöke, Truban úr, amiről nem csak abból a cédulából értesültem, hanem a magiszter Para ügyvéddel történt kommunikációból is, aki ebben az ügyben kidolgozott bizonyos dokumentumokat, amelyek alapján a bíróság dönthetett volna Marian Kočner szabadon engedéséről”

 

válaszolta Tóth, aki szerint

 

„olyan dokumentumról van szó, amely kifogásolt bizonyos előterjesztett kérdéseket, amelyek szerint Marian Kočner bűncselekmény elkövetéséből élt. Kočner esetében ezt eddig még nem bizonyították”

 

magyarázta Tóth a bíróságon. Szerinte Para (Kočner ügyvédje) odaadta neki ezt a dokumentumot, hogy biztosítsa, eljut a bíróságra, de Tóth saját állítása szerint azt megsemmisítette.

 

Az ügyésznek sikerült a Kuciak-gyilkossághoz kötnie Kočnert

 

Lipšic arról is érdeklődött Tóthnál, hogy ezen kívül milyen módon akart még Kočner kiszabadulni a börtönből.

 

Kicsoda RF?

 

tette fel a kérdést a korábbi belügyminiszter.

 

„A kérések közül az egyik az volt, hogy kérdezzem meg Bödört, hogy Robert Fico meg tudná-e kérni Mamojka alkotmánybírót, hogy a vádlott Kočner alkotmánybírósági beadványának ügyében tegyen lépéseket.”

 

Az ex-titkosügynök Peter Tóth a bíróságon: Kočner és Zsuzsová együtt tervelték ki a gyilkosságot

 

Tóth elmondása szerint az alkotmánybírósági beadvány ügyében Marek Para is megkereste őt, és azt akarta, hogy menjen el Mamojka után a szabadonbocsájtási kérelemmel.

 

„Én felhívtam Mamojkát és azt mondtam neki a telefonba, hogy az egyik barátjának a futára vagyok, és hogy találkoznom kellene vele”

 

Tóth Kočner mobiljában találta meg Mamojka telefonszámát.

 

„Mamojka megmondta nekem a magyarbéli (Veľký Biel) lakhelyének címét. Az első félidő alatt elmentem Magyarbélre, odaadtam neki a borítékot, és kértem, hogy segítsen Kočner alkotmánybírósági beadványával. Mamojka megkérdezte, hogy Kočner beadta-e a kérvényt, majd elvette a borítékot és elment. Mindez a labdarúgó világbajnokság döntőjének napján történt 2018 nyarán”

 

Tóth: Kočner gyűlölettel a hangjában beszélt Kuciakról

 

Mamojka egyébként tagadja, hogy bármikor találkozott volna Tóthtal, vagy hogy ismerné őt.

 

A tárgyalás harmadik napján járunk. Peter Tóth már 6 és fél órája ül a tanúk padján és válaszol a feltett kérdésekre.

 

Körkép.sk (a DenníkN helyszíni közvetítése alapján.)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.