Nyitókép forrása: noviny.sk

 

Az előttünk álló napokban rendkívüli állapotot hirdetnek ki az egykori Chemko vegyi üzem őrmezői (Nagymihályi járás) telephelyén található, több száz tonnányi veszélyes, PCB (poliklórozott bifenil) hulladék miatt. Denisa Saková (Smer) belügyminiszter a tervezett intézkedésről pénzeken értesítette a sajtót.

 

„Megerősíthetem, hogy a rendkívüli állapot Eperjes és Kassa megyében kerül kihirdetésre, várhatóan a jövő hét elején. Ezután minden valószínűség szerint a kormányfővel egyeztetünk majd arról, hogyan lépünk a lakosság egészségére veszélyes anyagok megsemmisítésével kapcsolatban”

 

nyilatkozta a belügyminiszter. (Az intézkedés a magyar terminológiában veszélyhelyzetnek vagy vészhelyzetnek felel meg). A rendkívüli állapot kihirdetése már tavaly májusban is terítékre került a kormány akkori, tőketerebesi kihelyezett ülésén. A TASR közlése szerint októberben az őrmezői telephelyen zajlott munkamegbeszélés a mérgező anyagok tárolásával, a tartályok korróziójának fokával és a szükséges intézkedésekkel kapcsolatban.

 

 hirdetes_400x285  

Ezt követően elindult egy bürokratikus procedúra: a kompetens hatóságok és hivatalok mind állásfoglalást vagy cselekvési tervet és környezeti terhelés felmérési tervet készítettek elő.

 

Ötszáz tonnányi rákkeltő veszélyes hulladékot találtak az egykori vegyiüzem területén

 

Több évtizedes történet

 

A PCB-vegyszerek tömeges elhelyezését az egykori Chemko vegyi üzem évtizedekig nem erősítette meg hivatalosan, csak azután vált hivatalosan is nyilvánossá a dolog, hogy a cég tönkrement, jogutódját pedig állami felügyelet alá vonták.

 

A veszélyes hulladék eltávolítását nem nagyon lehet húzni. Tavaly év elején attól volt hangos a sajtó, hogy korrodálódott, elhasználódott tartályokat találtak nem messze a Chemko telephelyétől. Ezután derült ki, hogy legalább 500 tonnányi rendkívül mérgező vegyianyagot rejtenek a telephely épületei. Az épületek nem szigeteltek, a korrodált tartályokból akadálytalanul szivárog a földbe, onnan pedig a talajvízbe a tömény méreg.

 

A veszélyes hulladékról nem hivatalosan 35 éve lehet tudni, ám a végfelszámolás alá került egykori Chemko vállalat nem adott engedélyt a gyár telephelyének átvizsgálására. Most az adófizetők pénzén talán elkezdődik a nagytakarítás.

 

Forrás: noviny.sk

 

Amit a PCB-ről érdemes tudni

 

A PCB-k, vagy poliklórozott bifenilek családjába több mint 200 egyedi vegyület tartozik. Vízben nehezen oldódnak, de zsírban és szerves szövetekben kiválóan, ezért nagy mennyiségben képesek felhalmozódni élőlények szervezetében. Rendkívül mérgezőek, károsíthatják a magzatot, bekerülhetnek még az anyatejbe is. Levegővel belégzés útján, bőrön át, szennyezett élelmiszerrel és régi elektronikai cikkek megérintésével is az emberek szervezetébe juthatnak.

 

A PCB-ket 1920-tól gyártotta a vegyipar, többnyire kondenzátorokban és transzformátorokban használták őket dielektrikus folyadékként, de felhasználták hőátadó közegként és hidraulikus rendszerekben kenőanyagokként, sőt, festékekben is előfordult. Az USA 1979-ben tiltotta be, globális gyártását 2001-ben a Stockholmi Egyezmény alapján tiltották be az anyagok veszélyessége és az élővilágban való felhalmozódása miatt.

 

A Chemko üzem szennyezése az egyik legsúlyosabb PCB-szennyezés, amit az ipartörténelem feljegyzett. Az őrmezői telep esetét olyan katasztrófákkal emlegetik egy lapon, mint a General Motors 1947-1977 közti PCB szennyezése a Hudson folyón, vagy az 1978-as észak-karolinai PCB-botrány. Ez utóbbi esetében egy vegyipari vállalat összesen 117 ezer liternyi PCB-t folyatott ki illegálisan egy autópálya 240 kilométeres szakaszán.

 

A Chemko egyik épülete és tartalma. Kép forrás: Noviny.sk

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.