Nyitókép forrása: illusztráció/wikipedia.org

 

A Pozsony-Kassa közti D1-es autópálya (északi vonal) Túrócszentmárton és Rózsahegy közelében lévő Nagyturány-Gombás közti szakasz lesz a legdrágább, amit Szlovákia valaha épített. A mindössze 13,5 kilométer hosszúságú szakasz megépítése a Hospodárske Noviny szlovák gazdasági lap közlése szerint nem kevesebb, mint 1,2 milliárd euróba fog kerülni.

 

Ez kilométerenként  89 millió eurós költséget jelent. A kritikusabb szakértők fel is hívták a figyelmet, hogy az ugyanilyen terepviszonyok között megépült nyugat-európai szakaszoknál a Nagyturány-Gombás vonal csaknem kétszer drágábban épülhet így meg. Új rekord, nem is akármilyen. Az eddigi legdrágább szakasznak a zsolnai elkerülőt tartották, amelynek kilométere 61 millióba került.

 

A Nagyturány-Gombás vonal lenne az utolsó hiányzó autópálya-szakasz Pozsony és Kassa között. A tervek szerint 2021-ben kezdődne az építése, és leghamarabb 2027-ben készülhet el.

 hirdetes_810x300  

 

A HN megjegyzi, hogy míg Magyarországon a Miskolc melletti autópálya 11 millió euró kilométerenkénti árával foglalkozik a sajtó, addig a Pozsony-Kassa közti észak-szlovákiai vonal kilométerenkénti költsége 25 millió euró.

 

HNonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.