Nyitókép: mzv.sk

 

Szlovákként továbbra is bárki nyíltan riogathat a sajtóban azzal kapcsolatban, hogy Magyarország határrevíziókra törekszik. Ha pedig magyarként feljelentjük az illetőt rémhírterjesztés miatt, a rendőrség ad acta teszi.

 

Ezt mutatja Samu István konkrét esete, melynek rendőrségi végzése a Körkép.sk birtokában van. A gútai Samu István 2019 decemberében jelentette fel Szlovákia korábbi magyarországi nagykövetét, Rastislav Káčert, miután a karrier diplomata egy országos szlovák műsorban azt hangoztatta, hogy „Orbán Viktor Magyarországa alig három lépésnyire van attól, hogy határrevíziós követelésekkel lépjen fel.”

 

Feljelentette az Új Egység mozgalom vezetője a volt budapesti szlovák nagykövetet – Videó

 hirdetes_810x300  

 

A rendőrség szerint azonban Káčernak joga van véleményt alkotnia, azzal nem sért senkit. Samu István pedig csak saját magára szerette volna felhívni a figyelmet.

 

A négyoldalas hivatalos rendőrségi végzés első oldala. Kép: Körkép.sk

 

Samu: Mindez durva kettős mérce

 

A rendőrségi határozattal kapcsolatban megkerestük a feljelentést tevő Samu Istvánt is, aki kérdésünkre elmondta, hogy a nyomozó a határozatban kettős mércét alkalmaz és szubjektív módon magyarázza a vádemelés elutasítását.

 

„Amíg a szlovák rendőrség és a bíróságok a Felvidéki Harcosok szurkolói klubot – csak mert tagjai magyar történelmi szimbólumokat tetováltatnak magukra – provokátoroknak tart, vagy mert DAC meccseken piros fehér zöld nemzeti jelképeket használunk, már az  együttélés harmonikus kerékkötőinek nevez bennünket, addig egy korábbi karrier diplomata nyugodtan kijelenthet és riogathat, hogy a magyar kormány három lépésre van a területi revíziótól. Nyugodtan sugallhatja, hogy a magyar társadalom köldöknéző, nacionalista. Azt is kijelentheti, hogy Szlovákiának fel kell készülnie a védelemre. Kivel szemben? Egy szövetséges V4-es állammal szemben? A rendőrség szerint csak véleményt mondott!“

 

– fogalmazott Samu.

 

Samu István és Németh Titusz a feljelentés megtételekor. Kép: Körkép.sk

 

A szlovák rendőrség komáromi járási bűnügyi osztálya egy hónap nyomozás után a napokban kézbesítette az érintetteknek döntését. Ebben leírja, hogy törvénysértés hiányában elutasítja a Rastislav Káčer, Szlovákai korábbi magyarországi nagykövetével szembeni feljelentést és nem kezd rendőrségi eljárást.

 

Káčer: A véleményszabadság alkotmányos alapjog

 

A Körkép.sk birtokában levő rendőrségi határozatból kitűnik, hogy kihallgatása során Káčer nem tagadta korábban elmondott nézetét, miszerint az Orbán-kormány határrevíziókra törekszik Szlovákiával szemben. Állítását saját tapasztalataira alapozza, melyekre öt év alatt, Szlovákia magyarországi nagyköveteként tett szerint. Véleménye szerint azonban ezzel senkit sem ijesztget és szavai sem alkalmasak a magyarokkal szembeni gyűlöletkeltésre.

 

Hogy miért? Mindezt azzal indokolja, hogy az adást követően nem érkezett hozzá tömegével negatív visszajelzés a magyarok részéről, épp ellenkezőleg. Mint elmondta, Magyarországról is sokan gratuláltak neki. Hangsúlyozta továbbá, hogy demokráciában a véleménynyilvánítás alapvető emberi jog.

 

Rastislav Káčer. Kép: aktuality.sk
Rastislav Káčer. Kép: aktuality.sk

 

A rendőrség a felek meghallgatása után két okból utasította el a vádakat:

 

  1. Káčer kijelentéseiből úgy az objektív, mint a szubjektív elem hiányzik. Azaz nem áll fenn tudatosság, hogy szavaival készakarva valótlanságot állított volna, hogy ezzel félelmet keltsen másokban.
  2. Továbbá, a rendőrség szerint Samu István feljelentésével csak önmagára szerette volna felhívni a figyelmet, tekintve, hogy a februári parlamenti választásokon képviselőjelöltként indul.

 

Samu István viszont fenntartja, hogy az ilyen félrevezető rémhírek nem szolgálják a szlovák-magyar megbékélést. Érdekesnek tartja azt is, hogy nem az SNS, vagy SMER, esetleg a szélsőjobb műhelyéből jönnek ezek a kinyilatkozások, hanem a liberális szlovák politikai elit holdudvarából, amelyhez meglátása szerint Káčer is tartozik.

 

Kicsoda Rastislav Káčer?

 

Karrierdiplomata, 1994 – 1998 között a NATO brüsszeli központjában tevékenykedett. 2001-2003 között a védelmi minisztérium NATO csatlakozásért felelős politikai államtitkára volt. 2003-2008 között Szlovákia amerikai, majd 2013  – 2018 között magyarországi nagykövete. A Szlovák Atlanti Bizottság elnöke

 

„Egyenesen megdöbbentő számomra, hogy a nyomozó azt állítja, hogy mivel csak én jelentettem fel (teszem hozzá, Szencen is feljelentették ugyanezért Káčert) ezért az nem rémhírterjesztés, mivel nem rezonált kellően a felvidéki magyar társadalomban“

 

– hangsúlyozza.

 

 

Samu szerint a rendőrség megállapítása nem állja meg a helyét, hiszen Káčer kijelentése után a szlovákiai magyar sajtóban és a közösségi médiában az emberek napokig fel voltak háborodva a kijelentésein.

 

„Mivel függetlenként indulok a februári választásokon, a nyomozó megállapította, hogy ebben politikai töltet van. Közben jómagam épp emiatt nem valamilyen szervezet, hanem a magam nevében tettem feljelentést. Ugyanakkor Káčer saját vallomása szerint Magyarországról is kapott gratulációkat. Na vajon kitől? Nem ebben van politikai töltet?“

 

– zárta Samu.

 

Az ügynek vélhetően még lesz folytatása.

 

Körkép.sk/KZS

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 18 olvasónak tetszik ez a cikk.