Kép: reprofoto: rtvs

 

„Nem lépünk kormányra olyanokkal, akik maffiózókkal kollaborálnak”– vetette oda a műsor végén Michal Truban a Most-Híd elnökének, aki annyira magára vette az egyértelmű célzást, hogy a felvételt követően kezet sem fogott az ellenzéki pártelnökkel.

 

Az RTVS O 5 minút 12 című műsorában hat héttel a parlamenti választások előtt a PS/Spolu választási listavezetője és a Most-Híd párt elnöke találkozott.

 

A műsor első felében tárgyalt aktuálpolitikai témák, úgymint a Kuciak-ügy tárgyalása, vagy Dobroslav Trnka korábbi főügyész szabadon engedése kapcsán Truban Bugár szemére vetette felelősségét az extrémizmus erősödése miatt.

 hirdetes_400x285  

 

„Maga olyan, mint egy kígyó. Mindig mindenből kicsúszik. Emlékszünk, mit igért négy évvel ezelőtt, hogy nem lépnek kormányra a Smerrel. És mégis megtette“

 

– mondta Truban.

 

Bugár szerint azonban épp azzal, hogy kitartottak a kormányban, járultak hozzá a változások megkezdéséhez. Példaként Fico, Kaliňák, vagy Tibor Gašpar rendőrfőnök távozását említette, amit, mint Bugár elpanaszolta, Robert Fico több alkalommal is nagyon durván a szemére vetett.

 

Michal Truban és Bugár Béla. Kép: reprofoto: RTVS

 

A Most-Híd elnöke szerint Kotleba leginkább a romakérdés miatt erősödik, amire Ravasz Ábel cigányügyi kormánybiztos próbál megoldásokat találni. Michal Truban erre úgy reagált, hogy a téma sokkal súlyosabb annál, hogy csak egy kormánybiztos szintjén legyen kezelve, és Ravasznak legfeljebb apró eredményei lehetnek. A PS/Spolu listavezetője kormányszintre emelné a romakérdés kezelését.

 

Bugár: Az MKP-val már meg voltunk egyezve

 

A műsor végén érintették a Most és az MKP közti tárgyalásokat is. Bugár ezúttal szokatlanul nyíltan rántotta le a leplet az MKP tárgyalódelegációjának hozzáállásáról, melyet Menyhárt József, Őry Péter, Bárdos Gyula, Farkas Iván és alkalmanként mások is alkottak.

 

„Örülnék, ha több időnk lenne erre a témára. Mi Bárdos kivételével tényleg megegyeztünk az MKP-val. Régiók pártja  – Most-Híd – MKP néven a párt nevében is megállapodtunk. Ez csütörtökön volt, ők vasárnap tárgyaltak házon belül. Lejegyzőkönyvezték a megegyezést, amit mi kedden szintén jóváhagytunk. Majd mi történt? Felhívták őket Budapestről, melynek tartalma is kiszivárgott, miszerint elég pénzt küldünk nektek, ti miért egy árulóval akartok szövetkezni?“

 

– mondta Bugár a műsorban. Aki szerint innentől kezdve pisztollyal sem lehetett volna az MKP-sokat álláspontjuk megváltoztatására kényszeríteni.

 

Michal Truban műsorvezetői kérdésre válaszolva a végén hangsúlyozta, hogy maffiózókkal kollaborálókkal a választások után nem fognak együttműködni. Ezen Bugár láthatóan megsértődött úgy, hogy a műsort követően a kamerák előtti kézfogás is elmaradt kettejük között.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 37 olvasónak tetszik ez a cikk.