Belföld

Fuvarozó sztrájk: Nem morzsákat kérnek – a fuvarozók elutasították Érsek Árpád ajánlatát

A fuvarozók az útdíjrendszer felfüggesztését követelik és ellenajánlatot tettek le az asztalra

Nyitókép forrása: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

 

A sztrájkkészültségben lévő fuvarozók nem fogadták el Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedési miniszter ajánlatát az elektronikus útdíjrendszerrel kapcsolatban.

 

„A morzsákat tartsák meg maguknak, az új versenypályázat kiírásáig le kell állítani az útdíjrendszert”

 

állítja az UNAS érdekvédelmi szövetség.

 

A vegyespárti miniszter ajánlata egy 8,6 millió eurót érő kedvezmény lett volna, de ez nem volt sem elégséges, sem egyszerű, komoly adminisztrációs terhet jelentett volna.

 

A másik ajánlat egy 6,9 millió eurós kedvezménycsomag volt, ami a jelenlegi rendszer által biztosított díjkedvezményt megduplázná.

 

Végül mindkét variációt elutasították, mert változatlanul hagyta volna az egységdíjakat. Helyettük saját javaslattal álltak elő, amely nagyságrendben teljesen más szintet képvisel.

 

Az UNAS javaslata szerint az első tízezer kilométerre minden fuvarozó 18 százalékos díjkedvezményt kapna, a második 10 ezer kilométerre 20 százalékot, majd bizonyos léptékkel újabb 2-2 százalékponttal magasabbat úgy, hogy például egy 50 ezer kilométernyit közlekedő kamion összesen 24 százalékos kedvezményt szerezzen.

 

A Közlekedési Minisztérium csütörtökön vagy pénteken akar reagálni a fuvarozók ellenajánlatára. A sajtónak azonban kijelentették, hogy uniós viszonylatban a fuvarozókat terhelő díjak nem „tűnnek ki az átlagból”. A tárca szerint a lengyeleknél van a legolcsóbb díjszabás, de az osztrákok és a magyarok például drágábbak.

 

A fuvarozók azonban nem emiatt kezdtek sztrájkba. A probléma lényege ugyanis az, hogy az útdíjrendszert üzemeltető SkyToll vállalat a befizetett díjak felét zsebre vágja, miközben az egész hálózatot az adófizetők pénzéből építették ki. És ha ez nem lenne elég, az államnál maradó összeg zömét a minisztérium alá tartozó Nemzeti Autópálya Ügynökség nem új infrastrukturális beruházásra, hanem puszta fenntartására költi el.

 

Körkép.sk, Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kommentek

Piszematyi
2020. jan. 22. 06:12

Igazi "jéerdés" traktorista pofa! És miniszter...

Szóljon hozzá!

Kövessen minket

Megosztás