Nyitókép forrása: sme.sk

 

Norbert Bödör ma tett tanúvallomást a Kuciak-gyilkosság ügyében. A bíróságon rendőr ismerőseire és természetesen Marián Kočnerhez fűződő viszonyára is rákérdeztek. A lényeges, árulkodó információkra rámutató kérdésekre azonban Bödör sorra kitérő választ adott.

 

Bödör ugyanis felkészülve érkezett a tárgyalásra, és minden számára kellemetlen kérdésre a „nem tudom”, „nem emlékszem” válaszok valamilyen variációjával felelt.

 

Bödört először Vladimír Turan ügyész kérdezte arról, hogy ismeri-e a gyilkosság vádlottjait. A tanú állítása szerint közülük csak Kočnert ismeri személyesen, Zsuzsovát, Szabót és Marčeket sosem látta.

 hirdetes_810x300  

 

Kočnerrel azonban saját bevallása szerint is legalább tíz éve ismerik egymást, de rendszertelen időközönként találkoztak, és mindenféléről beszélgettek, „politikáról, pletykákról, sportról, kultúráról”. Azt azonban tagadta, hogy üzleti kapcsolatban álltak volna.

 

Bödör megerősítette, hogy Kočner nem örült annak, ahogy a sajtó írt róla és ügyeiről. Arra nem emlékezett, hogy valamelyik újságírót külön kiemelte volna a róla szóló cikkekkel kapcsolatban, de lapokat megnevezett: Denník N, SME, Aktuality.sk.

 

„Dühös volt, hogy hazugságot írnak róla a lapok”

 

fogalmazott Bödör.

 

Kočner-cédulái valódiak – hamis tanúkat akart kreálni, alkotmánybírókat mozgósított

 

Nem, nem tudja, nem olvas sajtót, még ha róla írnak, akkor sem

 

Arra szintén nem emlékezett, hogy Kočner honnan szerezhette információit az újságírókról. Tagadta, hogy Kočner tőle kért volna segítséget, ahogy azt is, hogy Kočner megosztotta volna vele az újságírókról szerzett információkat. Arra a konkrét kérdésre, hogy „kiről gyűjtött információkat Kočner”, Bödör kitérő választ adott, elismételte, hogy a vádlott elsősorban a Denník N, az Aktuality.sk és a SME cikkei miatt panaszkodott.

 

A fenti kérdések ahhoz akarták közelebb vinni a vallomást, ami a Threema-üzenetekből derült ki. Az üzenetváltások leirata szerint Bödör segített az újságírók megfigyelésében. Rendőrségi kapcsolatait kihasználva a belügyminisztérium adatbázisából jutott hozzá teljes átvilágításukat tartalmazó dokumentumokhoz.

 

Bödör ugyanis Tibor Gašpar volt országos rendőrfőkapitány rokona, és erről is kérdezték a bíróságon. Elmondta, hogy az ő és Gašpar nagymamája unokatestvérek. Később az is kiderült, hogy a „tágabb rokonsággal” (ahova Gašpart is sorolta) saját bevallása szerint évente többször is találkoztak.

 

Újra és újra tagadta, hogy bárkit megkért volna Gašparon keresztül arra, hogy információkat szerezzen a rendőrségi adatbázisokból.

 

Állítása szerint a gyilkosság előtt csak annyit tudott Ján Kuciakról, hogy oknyomozó újságíró volt és „cikkeket írt” az üzleti életről és bizonyos személyekről.

 

„Azt hiszem, rólam is írt, de én nem foglalkoztam vele”

 

mondta. Végig igyekezett fenntartani azt a következetességet, hogy nem követte a róla szóló cikkeket, mert a sajtóval nem nagyon foglalkozott.

 

Kočner Bödörnek: Mondd meg Bélának, hogy rendezni kell a számlát pár f…sszal

 

Tóth és Zsuzsová

 

Bödör tagadta, hogy 2018 nyara előtt ismerte volna Peter Tóthot. Tóth az ő verziója szerint 2018 augusztusában kereste őt meg, ekkor látta először. Azt mondta, hogy a volt SIS-ügynök arra volt kíváncsi, nem tudna-e segíteni valahogy Kočnernek (az ekkor már vizsgálati fogságban volt a váltó-ügy miatt). Azonban mást is mondott:

 

„2018 szeptember végén telefonon megkérdezte tőlem, hogy ismerem-e Zsuzsovát. Mondtam neki, hogy nem tudom, kiről van szó. Mire ő azt kérdezte, hogy nem figyelem a híreket, miszerint letartóztatták a nőt a Kuciak-gyilkossággal kapcsolatban? Találkozót kért és pár napon belül összefutottunk. Akkor azt mondta, hogy ő kapcsolatban volt Zsuzsovával, és zaklatott volt. Elárulta, hogy biztosította  az újságírók megfigyelését és hogy emiatt elmegy a rendőrségre. Ez volt a mi utolsó találkozásunk”

 

mondta.

 

Ismeri Krajmert, Kaliňákot és Kováčikot is

 

Bödör nem emlékezett, hogy a Kuciak-gyilkosság előtt nyomozás folyt volna ellene a sajtóban megjelent cikkek miatt. A gyilkosság utáni időszakra vonatkozóan azonban elismerte, hogy  tanúként érintett az egyik ilyen ügyben.

 

Bödör elismerte, hogy húsz éve ismeri Róbert Krajmert, aki korábban a NAKA korrupcióellenes részlegének vezetője volt. Bár a gazdasági bűncselekmények tartoztak hozzá, érthetetlen okból az első magasrangú rendőri vezető volt a Kuciak-gyilkosság helyszínén, aki ráadásul be is ment Kuciakék nagymácsédi házába. Az elsők között volt kénytelen távozni hivatalából Tibor Gašpar lemondatása után.

 

Bödör ismeri Robert Kaliňák belügyminisztert is, akivel azonban állítása szerint „rendszeresen nem találkoztak“. Dušan Kováčik speciális ügyészt is ismeri, állítása szerint valamilyen színházi eseményen futottak össze tíz évvel ezelőtt, de tagadta, hogy ezt az ismeretségét saját vagy Kočner javára akarta volna kihasználni. Kováčik egyébként Szlovákia legtétlenebb speciális ügyésze. Az eddig hozzá kerülő több mint hatvan esetből egyiket sem engedte eljutni a vádemelésig, leállította a rendőrségi eljárást. Legutóbb a Robert Fico elleni vádemelést.

 

Újságírók megfigyelése: A célszemélyek hozzátartozóit is átvilágították, közel 140 embert

 

Miért volt olyan sietős?

 

Arra a kérdésre, hogy miért jelentkezett önként a NAKA-nál, mielőtt még megjelentek volna nála a kommandósok, illetve, hogy honnan tudta, hogy a rendőrség hamarosan keresni fogja, azt válaszolta, hogy

 

„Közvetve kaptam információt arról, hogy a házam előtt rendőrök állnak, és megfigyelnek. Egyeztettem az ügyvédemmel, aki azt javasolta, hogy menjek el a rendőrségre”

 

mondta, azzal, hogy ügyvédje javasolta azt is, hogy ne a járási rendőrőrsre, hanem egyenesen a NAKA nyitrai kihelyezettségére menjenek.

 

Mivel a bíróság egyelőre még nem engedte felolvasni a Threema-üzenetek Bödörre vonatkozó részét, vallomásának még nincs cáfolata. Daniel Lipšic, a Kušnír-család jogi képviselője azonban  kijelentette:

 

„Bödör mai vallomása teljességgel megbízhatatlan, a Kočnerrel folytatott [Threema] kommunikáció rámutat, hogy információk szivárogtak ki a nyomozás állásával kapcsolatban”

 

mondta, hozzátéve, hogy a „kommunikáció” azt is bizonyítja, hogy Kočner megpróbálta befolyásolni a büntetőhatóságokat.

 

A szlovák sajtó kapcsolatot talált a Most-Híd és a Smer oligarchái között

 

Sme.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!