Nyitókép: aktuality.sk

 

A Kuciak-gyilkosság főtárgyalásának hatodik napján ismét egy teremben tartózkodik a négy vádlott. A bíróság újra kihallgatja őket és hagyja, hogy konfrontálódjanak egymással.

 

A legfontosabb tudnivalók a mai napról:

 

  • Mind a négy vádlott ott van egyidőben a bíróságon, Zsuzsová Kočner közelében ül
  • A bíróság jelenleg nem hoz döntést arról, hogy felolvashatnak-e a Threema-üzenetekből
  • Miroslav Marčeket valószínűleg külön eljárás alá vonják
  • Várhatóan kihallgatják Miroslav Kriakot és Štefan Mlynarčíkot, akik Ján Kuciakot és több újságírót is megfigyeltek, követtek
  • 11:00-ig Marčeket hallgatták ki, majd felolvasták Szabó vallomását – innen folytatjuk

 

Röviddel 11 óra előtt, a Kuciak-gyilkosság tárgyalásának hatodik napján Alena Zsuzsová került sorra a tanúk padján. Fekete leginiben és piros sportcipőben jelent meg. Mióta reggel bekísérték a tárgyalóterembe, arcát folyamatosan takarta az újságírók elől.

 hirdetes_400x285  

 

Zsuszová eléggé homályosan prezentálta, hogy milyen módon óhajt vallomást tenni.

 

„Az esetről csak azt tudom, ami a sajtóban megjelent”

 

állítja a komáromi nő, aki először Marček és Szabó vallomására reagál.

 

Zsuzsová jelezte, hogy legközelebb, mikor megjelenik majd a bíróságon, pontosan elmondja, hogy hol lát ellentmondást Andruskó valamint a két gútai vádlott vallomásaiban, illetve rámutat majd a konkrét hazugságokra is.

 

„Válaszol a kérdésekre?”

 

kérdezi meg Zsuzsovát a bírónő. A vádlott láthatóan jogi képviselőjétől várja a választ.

 

„Nem, ma nem. Legközelebb nagyon szívesen válaszolok akár ezer kérdésre is”

 

ígéri a gyilkosság megrendelésével vádolt nő.

 

Miután Zsuzsová sem a kérdésekre nem akar válaszolni, sem pedig normális vallomást nem akar tenni, az ügyész javasolta, hogy olvassák fel korábbi vallomását. A bírónő így Szabó után Zsuzsová vallomását is felolvassa a teremben.

 

„Talán hét-nyolc éve ismerem, családi ismerős”

 

mondta Zsuzsová Kočnerről a rendőröknek.

 

Andruskót családi barátként jellemezte, aki segített neki, először kölcsönt adott, majd kölcsönt kért.

 

„2018 januárjában arra kértem Andruskó urat, hogy a tartozásai fejében írassa rám a lakást, amit a barátnőjével vett”

 

mondta Zsuzsová a rendőröknek.

 

„Marian Kočner úr arról, hogy kölcsönadtam 30-ezer eurót Andruskónak, nem tudott és nem is tud”

 

igyekezett megmagyarázni Zsuzsová, hogy Andruskó kölcsönt kapott tőle, nem pedig a gyilkosságért járó fizetséget. Közvetve elismerte, hogy a pénz Kočnertől származott, aki támogatta a lányát.

 

Zsuzsová szerint Andruskó egy bécsi kirándulás során illetéktelenül belenézett a mobiljába.

 

„Andurskó látta, hogy a lányomnak Kočnertől van hitelkártyája”

 

folytatja a vallomás felolvasását a bírónő. Zsuszová szerint Andruskó neheztelt, hogy nem akart közös bizniszt közvetíteni közte és Kočner között.

 

„Andruskó úr már 2017 nyarán tudta, hogy Kuciak úr meg lesz figyelve”

 

Ennél a pontnál Zsuzsová vallomása kissé kaotikussá válik. Igyekezett megmagyarázni, hogy Kuciak cikke után beszélt arról, hogy magánnyomozók figyelik majd meg az újságírót. Mindezt elvileg csak feltételezte arra alapozva, hogy szóváltásba keveredett Kuciak és Kočner, majd utóbbi megfenyegette az újságírót, hogy „mocskot fog keresni” rá.

 

Zsuzsová vallomásában állította, hogy Andruskó néha nagyobb mennyiségű pénzt hagyott nála megőrzésre, amit sosem számolt. Pár mondattal később már a hetényi vállalkozó csődjeiről, rosszul elsülő üzleteiről beszélt.

 

Zsuzsová egész vallomását arra alapozta, hogy Andruskó vallomását vonja kétségbe. Például olyanokat mondott a rendőrségnek, hogy egy hetényi ismerőse tisztára akart mosni 500 millió eurót magyar bankokban, és erről neki is mesélt.

 

A gyilkosság utáni időszakkal kapcsolatban Zsuzsová úgy fogalmazott vallomásában, hogy

 

„Kočner úr gyakran beszélt nekem erről az ügyről és várta, hogy mikor oldódik meg, hogy megszabaduljon a gyanúsítástól”

 

Zsuzsová elmondása szerint már aznap tudott arról, hogy Andruskót őrizetbe vették, mikor a NAKA razziázott nála.

 

„A könyvelő elküldte nekem a házkutatási parancs első oldalát”

 

Zsuzsová vallomásában azzal védekezett, hogy Kočner még egy eladóhelyet sem bízott volna rá, nem hogy egy gyilkosságot. Arra magyarázta ki magát, hogy pánikbeteg a haláltól való félelemtől, és mindentől, ami ezzel kapcsolatos.

 

Zsuzsová szerint Haščák ölette meg Kuciakot

 

Alena Zsuzsová vallomásában igyekezett a pentás Jaroslav Haščákra terelni a gyanút. Szerinte Haščák nézette át a telefonját, ezen felül meghagyta, hogy kövessék őt, majd nyilvánosságra hozta az állítólagos kommunikációt Zsuzsová és Daniel Lipšic között.

 

Vallomásában állította, hogy mivel megfigyeltette őt Haščák, tudta, hogy találkozik Andruskóval. Így megismerhette és megrendelte a gyilkosságot.

 

Zsuzsovát a rendőrök arról is kérdezték, hogy kit takar a ‘Cukipofa’ (Maznák) név a telefonjában.

 

„Ez Glváč, mert olyan cukipofa”

 

A rendőrségnek tett vallomásában azt állította, hogy Glváčon kívül mással nem találkozott, de kommunikált olyan személyekkel, mint René Vanek a főügyészségről, Boris Kollár, Andrej Danko vagy épp Juraj Droba. Későbbi vallomásában azonban már úgy fogalmaz, hogy Andruskó megpróbálta rávenni, hogy járjon közbe az érdekében René Vaneknál, hogy ne ítéljék el az adócsalási ügye miatt.

 

Zsuzsová a vallomásai során fekete mágiát is emleget, valamint főleg Andruskót próbálja meg befeketíteni.

 

A hajából is élt

 

A rendőrség azon kérdésére, hogy miből élt, Zsuzsová azt felelte, hogy

 

„Ő (Kočner) nem engem pénzelt, hanem a lányomat. Nekem tartozásaim és exekúcióim voltak, lassanként törlesztettem őket. Kočner úr nem nekem adott pénzt, hanem a lányomnak. Az édesanyámnak voltak megtakarításai, kölcsönt vett fel, abból éltünk. Megnövesztettem a hajam, eladtam, tolmácsoltam”

 

állította Zsuzsová, aki luxusautókat vezetett.

 

Körkép.sk, aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!