Nyitókép: tvnoviny.sk

 

Frissítve: 17.02 Zuzana Čaputová volt a vendége a Markíza televízió Testre szabva (Na Telo) című politikai vitaműsorának. A műsorban az aktuálpolitikai kérdések mellett a választások utáni kormányalakítás is szóba került.

 

Az államfő Dobroslav Trnka korábbi főügyész kihallgatásával vagy szabadon engedésével kapcsolatban az ügyészség munkájával kapcsolatos hiányosságokra mutatott rá. Ezért is kért találkozót a főügyésztől és az országos rendőrfőkapitánytól, hogy a felmerült kérdéseket tisztázzák. Mint elmondta, az egész ügy kommunikálása komoly hiányosságokat mutat, Trnka szabadon engedése pedig jogos kérdéseket vet fel. Az ügy azonban még nincs lezárva.

 

Zuzana Čaputová. Kép: reprofoto, Markíza

 

 hirdetes_810x300  

A házelnök, Andrej Danko (SNS) államfőt támadó szavaira reagálva annyit mondott, hogy nehéz kommentálni az elhangzottakat, ha nem tudja, hogy Danko állításait mire alapozza.

 

A héten lemondott Solymos László (Most-Híd) környezetvédelmi miniszter tárcáját elmondása szerint a vegyespárt másik minisztere veheti át a választásokig, aki vélhetően Érsek Árpád lesz.

 

A műsor legfontosabb része az államfő válaszai voltak a február 29-i parlamenti választások utáni kormányalakítással kapcsolatban.

 

Čaputová elmondta, hogy ha Marian Kotleba (ĽSNS) pártja nyerné a választásokat, mindenképp megkezdi vele a kormányalakítási tárgyalásokat, de ez nem azt jelenti, hogy Kotleba végül felkérést is kap arra, hogy kormány alakíthasson.

 

Zuzana Čaputová. Kép: reprofoto, Markíza

 

 

Az államfő szerint Kotleba koalíciós potenciálja nulla, a vele való kormányzást az összes parlamenti párt elutasítja, így erre való tekintettel ő sem bízná meg az ĽSNS elnökét a kormányalakítással.

 

Más lenne a helyzet azonban, ha más párt tenné le az asztalra a parlamenti többséget, melynek az ĽSNS is része lenne. Ez esetben valószínűleg megbízná a kormányalakítással az adott alakzatot, tekintettel arra, hogy többség révén más hasonló formáció létrehozása kizárható.

 

Emlékeztetett, hogy Szlovákia történetében már korábban is előfordult, hogy végül nem a választásokon győztes párt kapott kormányalakítási felkérést.

 

A műsorban felmerült a több párt által is a választások után maguknak kinézett belügyminiszter személye is. Az államfő hangsúlyozta, hogy ha Andrej Kiskát vád alá helyeznék, nem volna szerencsés, ha a Za ľudí igényt tartani a belügyi tárca vezetésére.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.