Nyitókép forrása: hnonline.sk

 

Besztercebánya Megye Önkormányzata (BBSK) egyeztetésre hívta az SAD Zvolen buszközlekedési vállalat képviselőit, hogy rendezzék a megye és cég közti feszültségből adód közlekedési válságot a régióban. A cég elutasított a lehetőséget arra hivatkozva, hogy még nem látja a számláján azt az összeget, amit a megye a héten megígért neki.

 

Közben a falvak és városok kénytelenek maguk megoldani az autóbusz-közlekedés megrendelését és fenntartását, ez viszont csak néhány napig lehetséges, utána logisztikai káoszba fulladhat a művelet. Ez azt jelenti, hogy néhány napon belül a munkások nem tudnak majd lejutni a munkahelyükre, az iskolások az iskolába, a betegek az orvoshoz.

 

Pedig a megye láthatóan igyekszik megoldást találni a helyzetre. A 40 százalékban egyébként állami kézben lévő SAD Zvolen hiába támadja azzal Lunter megyefőnököt, hogy nem fizettek, a megye azzal védekezik, hogy bírósági határozat nélkül nincs jogalapja annak az utalásnak, amit számon kér rajtuk a cég. Megoldásként azt javasolták, hogy az összeg egy részét letétben helyezik a közjegyzőnél, és ha „a jogi helyzet ezt már lehetővé teszi, a fennmaradó résszel együtt átkerül” a közlekedési vállalat számlájára.

 hirdetes_400x285  

 

Besztercebányai autóbusz-krízis: A gazdasági minisztérium a megyére hárítja a felelősséget

 

A cég hajthatatlan

 

Feltéve, hogy az SAD hajlandó tárgyalni a helyzet tartós,tehát szerződésbe lefektetett megoldásáról. Csakhogy nem hajlandó. Néhány órával a megye felhívása és ajánlata után az SAD Zvolen elnök-vezérigazgatója, Adrián Polóny közölte a sajtóval, hogy a vállalatnak nincs oka tárgyalóasztalhoz ülni, ugyanis nem érkezetett meg számlájukra az az összeg, amelynek kifizetésére a héten ígéretet tettek a megye képviselői.

 

Polóny szerint volt egy év a megállapodás elérésére, most mégis az utolsó utáni órákban keresik csak a megoldást a megye részéről (mint látni fogjuk, ez a kijelentés sem állja meg a helyét).

 

Besztercebánya megye és az SAD Zvolen közti vita tétje nem egész 15 millió euró. Ennyivel többet kér az úgynevezett Kotleba-féle szerződéseket semmissé nyilvánító bírósági határozat után a cég a megye önkormányzatától évente a buszjáratok üzemeltetéséért. A vállalat az eddigi évi 20 millió helyett 34,5 milliót követel.

 

Mától nem járnak a zólyomi SAD buszai Besztercebánya megyében. Lunter és Pellegrini egymásnak üzenget

 

Tizenötmillió nyomós ok

 

A vita alapja egy pár évvel ezelőtt kötött szerződés. Marián Kotleba (ĽSNS) akkori megyefőnök elvesztette a megyei választásokat, és ezért kénytelen volt átadni helyét Ján Lunternek. Mielőtt azonban még lelépett volna posztjáéról, Kotleba egy kiegészítő-módosítással öt évvel megfejelte az SAD Zvolennel kötött 10 éves szerződést. Annak tartalma azonban ütközött az uniós joggal, ezért a zólyomi járásbíróság érvénytelenítette. A megye és az SAD Zvolen akkor abban egyezett meg, hogy az ítélet jogerőssé válásáig folytatódik a buszközlekedés fenntartása a megszokott módon. Az átmeneti időszak elegendő lehetett volna a megoldás megtalálásához, csakhogy az SAD Zvolen kötötte az ebet a karóhoz, és az évi 20 millió helyett évi 34,5 milliót követel a megyétől.

 

A perben a megye ügyvédjei azzal érveltek, hogy a Kotleba által aláírt szerződés és kiegészítései csak akkor lennének érvényesek, ha a közlekedési vállalat ingatlan-beruházást hajtott volna végre saját forrásból. A vállalat ehelyett a négy év alatt leírható buszait tíz év alatt írta le. Az ügyvédek szerint ráadásul a jelenlegi helyzetben az SAD Zvolen gondatlan veszélyeztetést is elkövet, mert veszélybe sodorta az orvoshoz busszal járó betegeket.

 

Kritikus a helyzet az autóbusz-közlekedési terén Besztercebánya megyében. Szombattól 5 járás 100 járata állhat le

 

Magasra visz a kapcsolati háló

 

A vállalat lényegében zsarolja a megyét: vagy 75 százalékkal többet fizet, mint eddig, vagy megvonja a szolgáltatásokat a megye egészétől. Az is játszik, hogy egyéni szerződéseket köt a vállalat a településekkel vagy a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásával (ZMOS), ám nem tudni, ez a gyakorlatban mennyire kivitelezhető megoldás.

 

Az egész ügyben az állam hozzáállása a legmeglepőbb. Az SAD Zvolen-ben 40 százalékos tulajdonrészt birtokolt az MH Manažment, ami viszont a gazdasági minisztériumhoz tartozó állami cég (legutóbb a Bžán-féle sokmilliós ügyvédi jutalék botránya kapcsán emlegették a vállalatot a sajtóban).  A smeres miniszterelnök és a smeres minisztérium azonban minden felelősséget áthárított a megyére, mondván, hogy Lunter (aki egyébként ellenzéki politikusnak számít) oldja meg maga a dolgot.

 

Persze, itt vannak személyi összefonódások. Radovan Bránik független blogger legutóbbi bejegyzésében  hívta fel a figyelmet, hogy a fentebb is emlegetett Polóny gyerekkora óta Pellegrini közeli barátja, a cég egyik képviselője, Miroslav Čellár pedig egykori asszisztense volt, jelenleg az Iparjogvédelmi Hivatal  alelnöke (mindössze 37 évesen).

 

Bránik: Pellegrini, az SAD Zvolen kormányfője

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!