Nyitókép: DenníkN

 

Marian Kočner az SNS és a parlament elnökével, Andrej Dankoval is írogatott, amiről mintegy 60 üzenet tanúskodik. A kettejük közötti kommunikációt szintén Kočner mobiltelefonjában találták meg. Az üzenetváltást Danko is elismerte, bizonyítványát pedig azzal magyarázta, hogy ő mindent megtett Kočner elutasítása érdekében, a maffiózóval pedig semmi olyasmiről nem írt, ami diszkreditálná őt.

 

 „Úgy kerültem őt, mint ördög a szentelt vizet. Az ilyen típusú emberektől mindig kirázott a hideg. Soha nem üzleteltem vele és nem is segítettem neki“

 

– mondta Andrej Danko, majd hozzátette: soha senki nem zsarolta meg, beleértve Kočnert is, akit több milliónyi lépéssel próbált távol tartani magától.

 hirdetes_400x285  

 

Danko ugyan próbálta magát távolt tartani Kočnertől, a DenníkN-nek mégis beismerte, hogy 2016-ban és 2017-ben több mint 60 üzenetet váltott vele.

 

„Soha nem mondtam, hogy nem próbálkozott nálam az üzenetírással és azzal, hogy a közelembe kerüljön. De én sosem találkozgattam vele“

 

– jelentette ki Danko, aki védekezésképpen azt mondta, azért írt vissza Kočnernek, hogy könnyebben lerázza magáról. Állítása szerint nem akart felesleges konfliktusba kerülni egy veszélyes emberrel, ezért írt vissza az üzeneteire.

 

A parlament elnöke megerősítette azoknak az üzeneteknek a létezését, amit Kočner iPhonejában találtak.

 

Szenzációs sajtótájékoztató

 

Marian Kočner 2017. január 19-én írt Dankonak, amikor a nemzetiek vezére az általa összehívott sajtótájékoztatón a kapitányi kitüntetéseit csókolgatta.

 

„Szenzációs sajtótájékoztató. Őszintén gratulálok“

 

– írta neki a sajtótájékoztató után Kočner a Viberen keresztül. Mire Danko csak annyit válaszolt: „Kösz“.

 

Danko és Kočner több mint 60 üzenetet váltott egymással, de ezek háromnegyedét a Kočner által küldött üzenetek teszik ki. Maga Danko egyszer sem kezdeményezett kölcsönös kommunikációt Kočnerrel.

 

Horvátországi jachtozás

 

A leghosszabb kommunikáció 2017. július 13-án zajlott le a két férfi között, amikor mindketten Horvátországban nyaraltak egy jachton.

 

„Üdvözlöm Andrej. Jachtot vásárolt Horvátországban?“

 

– írta Dankonak Kočner.

 

„Nem, de egy jachttal érkeztem ide“

 

– válaszolta Danko, mire Kočner fényképet küldött az ő 22 méteres jachtjáról.

 

„Szép, további szép esetét kívánok“

 

– írta vissza Danko.

 

„Talán három év múlva én is valamilyen öbölben ott fogok ülni a Koalíciós Tanácson“

 

– írta a maffiózó, mire Danko csüggedten annyit felelt: „én sokáig már nem fogom húzni, nem látom a végét, további szép estét“.

 

„Ne legyen szkeptikus. Eljátszadozom a farizeus újságírókkal és mindjárt jobb lesz a légkör a komoly munkához“

 

– biztatta Kočner Dankot.

 

Danko elmondása szerint azért válaszolgatott Kočner üzeneteire, mert egyrészt távol akarta magától tartani, másrészt tudni akarta, hogy Horvátországon belül hol tartózkodik.

 

Remek beszéd

 

A jachtos kirándulás után Kočner még néhányszor jelentkezett Dankonál. A WhatsApp alkalmazáson keresztül gratulált a születésnapjához, emellett jó egészséget és isteni türelmet kívánt neki.

 

Danko augusztus 16-ai sajtótájékoztatóján után, amikor bejelentette a koalíciós válság végét és Peter Plavčan oktatásügyi miniszter távozását, Kočner ezt írta neki: „Remek beszéd. Isteni volt. Tiszteletem“. Mire Danko csupán annyit írt: „őszintén köszönöm“.

 

A maffiózó cikkeket és videókat is küldött Dankonak, de a parlament elnöke nem reagált rá. Kočner utolsó próbálkozása 2018. március 17-én fulladt kudarcba, amikor Danko nem reagált az általa elküldött videóra.

 

DenníkN/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!