Nyitókép forrása: facebook.com/Richard Sulík

 

Napokkal a parlamenti választások előtt lesz a Kuciak-gyilkosság második évfordulója. Ebből az alkalomból az SaS találkozóra hívta az ellenzéki pártok képviselőit, hogy közösen  tárgyaljanak programprioritásaikról. A találkozó napjául pedig napra pontosan a gyilkosság évfordulóját, február 21-ét választották.

 

A PS-SPOLU már jelezte, hogy nem vesz részt a találkozón. Miroslav Beblavý szerint nem akarják azt a látszatot kelteni, hogy politikai célokra használják a kettős gyilkosság áldozatainak emléknapját. Ugyanakkor hajlandóak a közös programpontokról tárgyalni az SaS-szel.

 

Az SaS a munkatalálkozóra nem hívta meg a Sme rodinát, mert Boris Kollár korábban jelezte, hogy nem kér belőle.

 hirdetes_810x300  

 

Az OĽANO nyitott a találkozó kapcsán, de szeinte mindeképpen egységes fellépésre lenne szükség – vagyis ne hiányozzon onnan a többi ellenzéki párt sem. A PS-SPOLU és KDH szerint az újságírógyilkosság napján semmilyen politikai ellenzéki eseményt nem szabadna tartani a nyilvános helyen. Ettől függetlenül az évforduló napjára tervezett megemlékezéseken a politikusok is részt fognak venni, de nem szólalnak majd fel (a jelen állás szerint).

 

Egyébként a pozsonyi Szlovák Nemzeti Felkelés terét az SaS foglalta le február 21-re.

 

Teraz.sk, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!