Nyitókép: reprofoto (TA3)

A Magyar Közösségi Összefogás választási listájának nyolcadik helyén induló Janits Erzsébet volt a TA 3 szerda esti politikai vitaműsorának vendége. A Magyar Fórum politikusának ellenfele Harabin pártja, a Vlasť (Haza) színeiben induló Rudolf Durdík közjegyző, korábbi diplomata volt.

 

 

Janits elmondta, hogy a Most-Híd eddigi választójaként nagyot csalódott, amikor Bugárék a választások előtti billboard kampányuk üzenetének ellenére kormányra léptek a Smerrel. Ezért döntött ő is a politizálás mellett.

 

 hirdetes_810x300  

„Kuciak és menyasszonya meggyilkolása után a Most-Híd ismét esélyt kapott a kormányból való kilépésre, de harmadik mondatot talált. Nekem is három gyermekem van, így nem engedhetem, hogy maffiózók kormányozzanak nekünk“

 

– mondta.

Karikáznád Janits Erzsébetet a TA3-as szereplése alapján?

Betöltés ... Betöltés ...

 

 

A kérdésre, hogy mivel a felmérések rendre parlamenten kívül mérik őket, így nem sajnálja-e, hogy nem álltak össze a vegye párttal, Janits úgy válaszolt, hogy minden érmének két oldala van. Majd elismételte az MKÖ által egységesen kommunikált üzenetet, hogy az együttműködés a Smer elutasításának megtagadásán bukott meg.

 

„A felméréseken a Mostot mindig magasabbra mérték, mint a valós eredmény. Négy éve az MKP csak maga indult ellenük. Ma két további párt is segíti a bejutás esélyeit“

 

– érvelt arra vonatkozóan, hogy miben látja annak esélyét, hogy „a magyar párt tisztességes jelöltekkel” bejut a parlamentbe.

 

 

Janits politikai tapasztalatlansága leginkább a műsor közepén mutatkozott meg, az ország állapotának jellemzését taglaló kérdésnél. A Magyar Fórum politikusától kizárólag a sajtóból ismert megállapításokra futotta, önálló gondolat nélkül.

 

Így újra meghallgathattuk az oligarchákról, a maffiaállamról, a bírósági ítéletek és a rendőrség munkájának befolyásolásáról, vagy épp az ország elrablásáról szóló jellemzést.

 

Ellenfele szerencséjére politikailag éppolyan gyenge, sótlan volt, így a műsor békésen csordogált. Janits becsületére legyen mondva, hogy láthatóan igyekezett, és kihozta magából, amire jelenlegi tudása mellett képes. Ráadásul szlovák nyelvismerete sem hagyott kivetnivalót maga után.

 

 

Elszalasztott lehetőségként értékelhető az MKÖ választási programjának gazdaságpolitikai fejezetéről szóló rész, ahol hosszú, szakmai magyarázatokba feledkezett, így a végén nemcsak a nézők, de a műsorvezető is elvesztette a fonalat.

 

Pedig elég lett volna, ha kiemeli, hogy a független szlovák szakmai intézmények átlagon felülinek értékelik a magyar lista választási programját.

 

Az INESS szerint nem az MKÖ programján múlhat a parlamenti bejutás

 

A politikát Janitsnak is még tanulnia kell, a tíz éve parlamenten kívüli MKP és szövetségesei az alapoktól kezdve kénytelenek visszaverekedniük magukat a térképre.

 

Kérdés, hogy lesz-e lehetőségük a folytatásra február 29. után.

 

„Célunk, hogy a magyarok bejussanak a parlamentbe. Ezért fogtunk össze, hogy ezt megmutassuk”

 

– zárta első komolyabb médiaszereplését Janits Erzsébet.

 

További párosítások a TA 3-on:

Február 14: Domin István – Tibor Bernaťák (Az SNS frakcióvezetője)

Február 16: Orosz Örs (MKÖ) – Jakab Elemér (Most-Híd)

Február 17: Menyhárt József (MKÖ) – Igor Čombor (Vlasť)

Február 19: Simon Zsolt (MKÖ) – Peter Bobula (KDH)

Február 20: Őry Péter (MKÖ) – Branislav Gröhling (SaS)

Február 21: Mózes Szabolcs (MKÖ) – Lucia Kurilovská (Dobrá voľba)

Február 23: Bárdos Gyula (MKÖ) – Alojz Hlina (KDH)

A műsor minden alkalommal 19.30 órakor kezdődik

 

Körkép.sk

További ajánlott írások:

 

Cziprusz – Fehér vita tolmáccsal a TA3 hírtelevízióban – Ki győzött? Szavazás

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.