Nyitókép forrása: 

 

„A legutóbbi tudásfelmérő tesztek eredményei igazolták, hogy a szlovák diákok javultak és az oktatásügyi minisztériumnak sikerült megfordítania a negatív trendet” – jelentette ki Martina Lubyová (SNS) oktatási miniszter a közrádió Szombati Párbeszéd című műsorában.

 

Eduard Heger (OĽANO) ellenzéki politikus és Lubyová vitapartnere a műsorban azonban úgy vélte, a mérsékelt javulás nem az oktatási tárca eredménye, hanem azoknak a tanároknak köszönhető, akik saját kezdeményezésükre többletmunkát vállaltak az eredmények feljavítására. Az oktatási tárca ugyanis semmilyen rendszerszintű intézkedést nem vezetett be, ami a javulást elősegíthette volna.

 

A nemzetközi OECD PISA-tesztfelméréseken a 15 éves diákok eredményei valóban javulást mutattak, főleg matematikában, ám ez továbbra sem jelent olyan áttörést, mint ahogy ezt az oktatási tárca próbálja tálalni. A PISA-eredmények ráadásul nem a diákok teljesítményét, hanem az oktatási rendszer minőségét osztályozza, Szlovákia pedig csak a matematikai ismeretek területén érte el az OECD átlagát.

 hirdetes_810x300  

 

Heger keményen bírálta Lubyovát, az SNS ténykedését az oktatási minisztériumban „hazaárulásnak” nevezte. Emlékeztetett az SNS oktatásügyet érintő bizniszeire, például Plavčan exminiszter 600 millió eurós kutatás-fejlesztési botrányára, az akadémiai közösség és Lubyová harcaira és a szlovák nemzeti stadionra, amely esetében Ivan Kmotrík oligarcha több tízmillió euróval többet vághat zsebre a stadionért, mint az eredeti megállapodásban szerepelt – természetesen az adófizetők pénzéből.

 

Lubyová azzal érvelt, hogy nagyon sok pénz jutott az oktatásügyre, a pedagógusok 12. és 13. fizetést kaptak.

 

„Egyetlen másik minisztérium sem kapott ilyen kedvezményeket”

 

Erre Heger feltette a sokmilliós kérdést:

 

„Ha ilyen sok pénz ment az oktatásba, hol vannak az eredmények? (…) Elmaradt az oktatási reform, pedig az SNS évekig vezette a tárcát”

 

mondta.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!