Belföld

Pellegrini: A választások utáni együttműködésből csak az ĽSNS-t zárjuk ki

Kiskával is tárgyalóasztalhoz ülne, már amennyiben ő egyetértene ezzel.

Nyitókép: TASR/Jakub Kotian

 

A Smer-SD párt az ĽSNS-en kívül egyetlen pártot sem zár ki a választás utáni kormányalakítással kapcsolatos együttműködésből.

Hirdetés(x)

 

Ezt a Smert-SD listavezetője, Peter Pellegrini kormányfő mondta az RTVS 5 perc múlva 12 című vitaműsorában arra a kérdésre válaszolva, miszerint a választás utáni együttműködésről Andrej Kiskával is hajlandó-e lenne tárgyalni.

 

„Amennyiben így döntenének a választók és ez lenne a garancia a legstabilabb kormány megalakítására, akkor természetesen az ország békéjét és stabilitását részesíteném előnybe, így Kiskával is tárgyalóasztalhoz ülnék, már amennyiben ő is egyetértene ezzel”

 

– jelentette ki Pellegrini, majd hozzátette: mindig igyekezett korrekt kapcsolatot kialakítani az egykori államfővel.

 

Pellegrinivel ellentétben azonban Kiska nem tud és nem is akar ilyen helyzetet elképzelni.

Hirdetés(x)

 

„Már ezerszer elmondtam, de most még egyszer elmondom, hogy a Smerrel és a klónjaival nem fogok tárgyalni”

 

– hangsúlyozta Kiska.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket