Nyitókép forrása: nrsr.sk

 

Robert Fico szerint alkotmányos többséggel fog átmenni második olvasatban a 13. nyugdíjról szóló javaslat. Az OĽANO magyarázatot vár a Sme rodinától, miért támogatta a gyorsított eljárás megszavazásával a kormánypártokat. Ráadásul úgy tűnik, hogy a családi pótlék duplájára emelése már nem prioritás sem a Smernek sem az SNS-nek.

 

Robert Fico szerint a 13. nyugdíj bevezetése 430 millió euróba fog kerülni az államnak (úgy, hogy a karácsonyi nyugdíj intézménye megszűnik). Délutáni sajtótájékoztatóján egyúttal keményen bírálta Igor Matovičot, aki nem támogatta az intézkedést. Sokkal fontosabb azonban, hogy Fico köszönetét fejezte ki „azoknak az ellenzéki pártoknak”, akik támogatták a Smer javaslatát (Sme rodina és az ĽSNS), egyre több alapja van tehát azoknak a kijelentéseknek, amelyek a Smer és Kotlebáék szövetsége miatt aggódnak.

 

Robert Fico kitérő választ adott arra az újságírói kérdésre, hogy lemond-e a pártelnöki posztról, ha a Smer nem nyeri meg a választásokat.

 hirdetes_810x300  

 

Ezt követően a sajtó arról faggatta, honnan teremti majd elő a kormány a 13. nyugdíj bevezetésének fedezetét. Fico ezt azzal próbálta elintézni, hogy négyszázmillió eurót „orrunkat túrva is találunk” a költségvetésben. A sajtó munkatársai azonban nem elégedtek meg a kitérő válasszal. Fico kijelentette, hogy Szlovákia a legkevésbé eladósodottabb országok közé tartozik, mire az egyik riporter megjegyezte, hogy attól még eladósodott, mire Fico megszakította a sajtótájékoztatót.

 

Beszédes, hogy amit a 13. nyugdíjat sikerült első olvasatban átvinni és Robert Fico ismét diadalittasan állhatott a tévékamerák elé, a családi pótlék kérdése a háttérbe szorult. Fico elismerte, hogy „bizonyos képviselők” számára nem elfogadható, hogy a sok gyermeket vállaló roma családok is jogosultak lennének a megemelt családi pótlékra, ezért itt módosításra számít.

 

A családi pótlék megemelése egyelőre kérdéses, erre utal az is, hogy Fico Peter Peter Pellegrini kormányfővel akar egyeztetni a javaslat beterjesztése előtt. Andrej Danko eközben a sajtónak nyilatkozva arról beszélt, hogy a rendkívüli ülés legkésőbb szerdán véget ér, mert nem akar parlamenti ülést tartani a moratórium ideje alatt. Azt is kijelentette, hogy az ülés hátralévő idejében a 13. nyugdíj és az Isztambuli Szerződés témája lesz prioritás.  

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!