Belföld

Cziprusz Zoltán: Hiszem, hogy győzhet a jó a rossz felett és lesz magyar képviselet a szlovák parlamentben

Szüksége van Szlovákiának a magyar képviseletre és erre most az MKÖ-nek van egyedül reális esélye

Interjú a Magyar Közösségi Összefogás 22-es listáján 10-es sorszámmal induló fiatal magyar politikussal.

 

Miért döntött úgy, hogy az önkormányzati és a megyei képviselőség mellett a
parlamenti választásokon is elindul?

 

Mert beleláttam jobban a dolgokba és megtapasztaltam, mi az, amit el lehet érni és megvalósítani helyi és megyei szintről és mi az, amihez az állam is szükséges.

 

Ha igazán fel akarjuk emelni régióinkat állami szinten, komoly döntéseket kell hoznunk és beleszólni a dolgok menetébe.

 

Fiatal politikusként miket tart az eddigi legfőbb eredményeinek?

 

Városi szinten rengeteg eredményt értünk el Rimaszombatban. Ha csak veszem a város úthálózatának felújítását, kulturális alap létrehozását, vagy régiónk egyetlen magyar napilapjának újbóli kiadását. Megyei szinten pedig létrehoztunk a javaslatomra egy gyermektábor alapot, aminek hála, a nyári szünetben több tízezer gyermek táborozhatott. Elkezdtük a megye legnagyobb szabású útfelújítását és megkezdtük az összes megye alá tartozó közintézmény kétnyelvűsítését a magyarlakta településeken és városokban.

 

Miben könnyebb, és miben más egy országos kampány, mint az eddigiek?

 

Sokkal nagyobb területen kell jó eredményt elérni, ami nálunk egy 600 km-es magyarlakta sávot jelent Pozsonytól-Tiszacsernyőig. Viszont ez ennek a szépsége is. Én magaménak érzem az összes magyarlakta régiót és megválasztásom esetén képviselni szeretném, legyen az Mátyusföld, Csallóköz, Gömör-Nógrad, a Bódva-völgye, vagy akár Bodrogköz és Ungvidék. Ez adja felvidéki mivoltunk szépségét.

 

Miért az MKÖ listáját válasszák, és miért karikázzák azon belül is a 10-es számmal induló Cziprusz Zoltánt?

 

Mert ez a lista garancia arra, hogy a jó győzedelmeskedjék Szlovákiában és közösen leválthassuk a maffiakormányt. Mi lehetünk a mérleg nyelve a kormányalkotásnál is és egy széleskörű kormányban a liberálisok és konverzatív erők között.

 

Szüksége van Szlovákiának a magyar képviseletre és erre most az MKÖ-nek van egyedül reális esélye.

 

Miért rám? Ezt a kedves választópolgárokra bízom. Aki ismeri 12 éves közéleti tevékenységemet amit igyekszem kifejteni Pozsonytól- Tiszacsernyőig és talál benne olyat, amiért úgy érzi, érdemes rám adni egy karikát, azt megköszönöm és igyekszek rászolgálni a jövőben is a bizalmára.

 

 

Mondjon három prioritást, három fő célkitűzést, amelyek teljesítésével az elkövetkező négy évben foglalkozni szeretne.

 

Az első az infrastruktúra fejlesztése. Kössük össze Pozsonyt és Kassát a déli gyorsforgalmi úttal és kössük rá az ország fő úthálózatára Bodrogközt és Ungvidéket is! 🙂

 

A második a leszakadó régiók fejlesztése. Legyen újra érdemes szülőföldön élni és boldogulni.

 

A harmadik pedig a fiatalok hazahozatala és otthontartása. Csak fiataljainkra építve tudunk magyar jövőt álmodni.

 

Hogy látja, mi lehet a döntő emóció a választások előtt a polgárok számára?

 

Hogy győzzön a jó a rossz fölött és legyen magyar képviselet a szlovák parlamentben a nemzeti összetartozás évében március 1. után is.

 

Milyen tanulságokkal szolgált eddig az Ön számára a választási kampány?

 

Rengeteg munka, rengeteg jószándékú ember él, aki próbál segíteni az ügy érdekében. Hiszem, hogy meg kell lennie az eredményének! Győzzünk együtt! 🙂

 

 

(x)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője.

Kövessen minket