Nyitókép forrása: youtube.com/reprofotó

 

Az osztrák Kurier nevű lap internetes kiadása tette közzé azt a videót, amelyet a Global 2000 nevű szervezet szivárogtatott ki. A felvételen az látszik, ahogy a mohi atomerőmű épülő hármas blokkjának dízelgenerátora felrobban – a jelenlévő munkások nagy ijedtségére.

 

A dízelgenerátor biztosítja vész (például egy földrengés miatti áramhiány) esetén a reaktormag hűtését. Ha nem működik megfelelően, akkor egy vészhelyzet esetén nincs ami megakadályozza a nukleáris fűtőelemek leolvadását a radioaktív részecskék kikerülését a környezetbe. A dízelgenerátorok meghibásodása súlyosbította kilenc évvel ezelőtt a fukusimai atomkatasztrófa következményeit is.

 

 hirdetes_810x300  

 

„A szlovákok őrültek”

 

A Kurier által megszólaltatott, az atomerőmű épülő hármas blokkján is dolgozó egyik spanyol mérnök, Maria Zadra szerint mi több, ha megszűnne a hűtést biztosító rendszer elsődleges áramellátása, a tartalékellátást biztosító dízelgenerátorok működése „egyáltalán nem biztonságos”. Hozzátette, a „szlovákok őrültek”.

 

Egy neve elhallgatását kérő osztrák mérnök, aki korábban hozzáfért a mohi atomerőműbe telepített dízelgenerátorok állapotáról szóló adatokba, a lapnak azt nyilatkozta, hogy „nem túl kielégítő” azok állapota, ráadásul harminc éves berendezésekről van szó.

 

A teljes képhez hozzátartozik, hogy Ausztria már számos alkalommal próbálta megakadályozni a mohi atomerőmű bővítését, az abból származó viszonylag olcsó áram nehéz helyzetbe hozza az osztrák megújuló energiára épülő áramipart.

Mohi atomerőmű: a legutóbbi tesztek újabb hiányosságokra mutattak rá

 

Folyamatosan érkeznek negatív hírek

 

Ettől függetlenül az elmúlt években számos minőségi kifogás és bizonytalanság felmerült a mohi atomerőművel kapcsolatban. Egyes hidegtesztek (fűtőelemek nélküli nyomástesztek) sikertelensége miatt újra és újra elhalasztották a nukleáris fűtőelemek behelyezését a reaktorba. A bővítés már közel másfél évtizede zajlik, az eredeti kétmilliárd euró helyett már közel 6 milliárd eurót emésztett fel, és még mindig nincs készen. A munkák nagy részét egy olasz kivitelező végzi, aki ellen azonban számos alvállalkozó kifogással élt: vagy azért, mert nem fizetett, vagy azért, mert minősíthetetlen munkát végzett.

 

Visszaélések, kifizetetlen számlák, hanyag munka – így néz ki a mohi atomerőmű bővítése

 

Megjegyezzük, a bővítés nem a szlovákiai lakosság ellátása miatt valósul meg, hanem mert az állam exportbevételeket remél belőle. Mivel az eredeti tervekhez képest csaknem megháromszorozódtak a kiadások, a megtérülés már jó ideje kétséges.

 

A projektet irányító Szlovák Villamosművek szerint az osztrákok lejárató kampányt folytatnak a mohi atomerőmű bővítése ellen, különösen a Global 2000 szervezet.

 

Készül a mohi atomerőmű, magyarlakta járásokba kerülhet a radioaktív hulladék

 

A Villamosművek közleményében hangsúlyozta, hogy az az állítás, miszerint a dízelgenerátorok nem biztonságosak a mohi atomerőmű épülő blokkjaiban, súrolja a rémhírterjesztés jogi kategóriájának határát.

 

Az állami vállalat azt állítja, hogy minden dízelgenerátort teljesen felújítottak, és többszöri és alapos tesztsorozaton estek át.

 

„Kiváló állapotban vannak, a gyártótól és az illetékes technikai ellenőrtől szükséges minden engedéllyel és igazolással rendelkeznek”

 

fogalmazott a Villamosművek a SME szlovák napilapnak adott válaszában. Megjegyezzük, hogy nem tagadták sem a generátor robbanását, sem azt, hogy régebbi, használt generátorokról van szó.

 

A Villamosművek egyébként épp néhány nappal ezelőtt jelentette be, hogy a két épülő reaktorblokk mérföldkőhöz érkezett, és igényelni fogják a nukleáris fűtőelemek elhelyezését a magban. A mohi atomerőműben nemrég két nemzetközi felügyelődelegáció is ellenőrizte a viszonyokat, a Villamosművek állítása szerint „nem állapítottak meg olyan hiányosságokat, amelyek akadályoznák a reaktorblokkok üzembe helyezését”. (Vagyis valamilyen hiányosságokat mégiscsak megállapíthattak.)

 

A Nukleáris Felügyelet hiányosságokat talált a mohi atomerőmű épülő 3-as blokkjában

 

Újabb késés a mohi atomerőműnél, rosszul sült el a szivattyúteszt

 

 

A mohi atomerőmű körüli nemzetközi feszültség háttere: egy anonim forrás és egy pánikot okozó riport

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.