Nyitókép: körkép.sk/archív

 

Az RTVS exit pollja szerint a Magyar Közösségi Összefogás 4,4 százalékot kapott a választásokon, ami akár egy reális parlamenti bejutás is lehetne. A szlovák köztévének az MKP Országos Tanácsának elnöke nyilatkozott az MKÖ nevében.

 

Őry Péter az RTVS-en keresztül megköszönte a választóknak a részvételt, és gratulált a győztesnek. Saját bevallása szerint nem lepte meg az eredmény, úgy gondolja, hogy várható volt, hogy nem érik el az 5 százalékot, mivel 8,5 százalék a magyarok aránya, ez a szám pedig osztódott részben a Most-Híd, részben pedig a szlovák pártok miatt.

 

Exit poll: A Median szerint az OĽaNO a választások győztese, a Híd és az MKÖ a parlamenten kívül

 hirdetes_810x300  

 

Őry szavaiból úgy tűnt, hogy nem számít a bejutásra, bár végül kijelentette, hogy még meg kell várni a végleges eredményeket, reméli, hogy az jobb képet fest majd. Az MKP Országos Tanácsának elnöke szerint nem tenne semmit másként a kampány során, úgy véli partnerpártjaikkal mindent megtettek a siker érdekében.

 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Focus ügynökség exit pollja szerint az MKÖ 3,8 százalékkal maradna kívül a parlamenten – bár még így is a 9. legerősebb párt az országban. A Median exit pollja szerint az összefogás pártlistája 4,4 százalékon végezne, így a számok még eléggé képlékenyek.

 

Exit poll: A Focus szerint a Most-Híd csúnyán alulmaradt, az MKÖ is a parlamenten kívül

 

A parlamenti küszöbön táncol a KDH, amely a Focus szerint 5,1, a Median szerint 5 százalékon áll.

 

A választásokat minden valószínűség szerint Igor Matovič és az OĽaNO nyerte – az exit pollok 25 százalék feletti eredményt jósolnak nekik.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!