Nyitókép: webnoviny.sk

 

Néhány nap kérdése, és feláll az új kormány. A tárgyalások a célegyenesben vannak, 99 százalékra már ismert a kormány összetétele. Így nyilatkozott Igor Matovič jövendőbeli kormányfő, a koalíciós pártok gazdasági szakértőinek mai egyeztetése előtt.

 

A találkozón a Sme rodina évi 25 ezer bérlakás építő programjának megalapozottságát vitatják meg, mellyel kapcsolatban az SaS-nak és az OĽaNO-nak is fenntartásai vannak.

 

A kiszivárgott információk szerint a Sme rodina adhatja majd a közlekedésügyi minisztert, a tárca várományosa Štefan Holý. Holý kinevezése azonban egyelőre kérdéses. Személyével kapcsolatban ugyanis felmerült, hogy Smer-közeli, és korábban Vladimír Poór egykori HZDS-es oligarchával állt kapcsolatban, a közelmúltban pedig a Smer által irányított állami vasúttársaságnak készített egy több százezer eurós hatástanulmányt. Ennek tartalmát a DenníkN szerint nem hajlandó kiadni.

 hirdetes_400x285  

 

A mai sajtóban megjelent híresztelések szerint a belügyi tárca várományosa Grendel Gábor. A védelmi minisztérium szintén az OĽaNO-s Jaroslav Naď kezébe kerülhet, a pénzügyminisztériumot pedig az SaS elnöke, Richard Sulík vezetheti. A Szlovák Titkosszolgálat (SIS) erőrezortnak minősül, így azt a védelmi tárcáért cserébe vélhetően a Sme rodina jelöltje irányíthatja majd.

 

Miniszter lehet még Eduard Heger (OĽaNO- gazdasági tárca), Branislav Gröhling (SaS – oktatásügy), valamint Mária Kolíková (Za ľudí – igazs§ágügyi minisztérium) is. A házelnöki poszt legkomolyabb várományosa Boris Kollár.

 

A Za ľudí-val kapcsolatos friss értesülés, hogy a korábbi államfő. Andrej Kiska szívproblémái miatt a koalíciós tárgyalásokat Veronika Remišová vezeti. Kérdéses, hogy Kiska egyáltalán felveszi-e képviselői mandátumát.

 

 

Körkép.sk/DenníkN/webnoviny.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.