Nyitókép forrása: SME.sk/SME – JOZEF JAKUBČO

 

Szlovák sajtóértesülések szerint már tucatnyi bírót  vett őrizetbe és szállított az ügynökség nyitrai központjába a Nemzeti Bűnügyi Ügynökség (NAKA). A „Köd” és „Vihar” fedőnevekkel jelölt műveletben letartóztatták Monika Jankovskát, a Smer korábbi igazságügyi államtitkárát és Jarmila Urbáncovát is, aki a Legfelsőbb bíróság alelnöke.

 

FRISSÍTVE: 9:21 – A Markíza közlése szerint a bírók ellen hatáskörrel való visszaélés, korrupció és az bíróság függetlenségének megsértése miatt indítanak eljárást. A rendőrség egyelőre nem adott ki részletes információkat a folyamatban lévő eljárásra hivatkozva. Állítólag a Threema-üzeneteken kívül tanúvallomások is alátámasztják a vádakat.


 

Az akció egyértelműen Marián Kočner Threema-üzeneteivel van összefüggésben. A letartóztatott bírók között nincs ott Vladimír Sklenka, akivel Kočner több mint 9000 üzenetet váltott. Állítólg együttműködik a rendőrséggel.

 hirdetes_810x300  

 

A Markíza televízió közlése szerint a NAKA őrizetében van Dušan Srogončík is, aki Pozsony V. kerületi járásbíróságának bírójaként anno a váltóügy polgárjogi perében járt el. Jankovská testévérét, Andrea Haitovát szintén letartóztatták, a SME napilap szerint Miriam Repákován és Denisa Cvikován is kattant a bilincs.

 

A Jankovská közvetítésével megvesztegetett, váltóügyben Kočner javára ítélő Zuzana Maruniaková is a NAKA őrizetében van.

 

A most őrizetbe vett bírók mindegyike közvetlen kapcsolatban állhatott a Kuciak-gyilkossággal is vádolt maffiózóval. Az első hírek szerint tizenkét embert tartóztattak le eddig, de a kommandósok célpontjainak listája 20 nevet tartalmaz.

 

A fentebb felsorol bírók mindegyike részt vett a Kočner számára fontos ügyek valamelyikének elbírálásában, vagy szerepet játszott, hogy Kočner számára előnyös ítélet szülessen.

 

Jelen állás szerint, ha a vizsgálati fogságba akarják helyezni a bírókat,akkor az eljáró ügyésznek az Alkotmánybíróságtól kell engedélyt kérnie.

 

Nem csak bírókra, de ügyvédekre is lecsapott ma reggel a NAKA. Miroslav Mojto jogász  szintén őrizetbe került.

 

Cikkünk frissül…

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 23 olvasónak tetszik ez a cikk.