Nyitókép:

 

Ahogy arról a Körképen korábban beszámoltunk, Peter Pellegrini kormányfő komoly megszorító intézkedéseket rendelt el a koronavírus terjedésének megállítása érdekében. Ezek közül az egyik az összes iskola és óvoda bezárása a következő két hétre.

 

A középiskolákat a legtöbb megye már korábban bezárta, ettől függetlenül őket is érinti, hogy március 27-ig nem lesz tanítás egyik oktatási intézményben sem.

 

Az iskolabezárások kihatnak az érettségivizsgákra is, melyek a jövő héten kezdődtek volna meg az írásbeli vizsgákkal.

 hirdetes_810x300  

 

Az Oktatási Minisztérium döntése szerint a március 16. és 27. közötti időszakra tervezett írásbeli érettségi vizsgákat előreláthatólag március 31. és április 3. között tartják majd meg.

 

Azon diákok esetében, akik esetleg a fent jelzett időpontban karanténban lennének, április 15. és április 20. között lesznek megtartva az írásbelik.

 

A szóbeli érettségi vizsgákat az eredeti tervekkel ellentétben június 1. és június 19. között tartják majd meg az iskolák.

 

A kilencedikesek tesztelését előreláthatólag nem érinti a kéthetes kihagyás, így az eredeti időpontban – április 1-jén és másodikán kerül rájuk sor.

 

A minisztérium új időpontot határozott meg a középiskolákba történő felvételi vizsgákra is – ezekre március 30. és április 30. között kell sort keríteni.

 

dennikn.sk, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.