Nyitókép: aktuality.sk

 

A NAKA szerdán nagyszabású akció keretében 18 főt, köztük 13 bírót tartóztatott le. A közös bennünk, hogy mindannyian szívességet tettek Marian Kočnernek egy-egy kedvező ítélettel. Az újságíró gyilkosságban is megvádolt Kočner pedig a szívességekért cserébe „rendkívül nagylelkű” volt a bírókkal, akik szerették a luxust.

 

A Threema-üzenetek újabb fejezetet nyitottak a korrupció lefülelésében. Vladimir Sklenka bíró egyelőre nem vádlott, miután együttműködik a rendőrséggel, így az üzeneteken túl olyan információk birtokába jutottak a rendőrök, amilyenekről talán álmodni sem mertek.

 

Parfüm, virágcsokor, retikül, de leginkább pénz, sok-sok pénz a borítékban. Így hálálta meg Kočner és mások a segítséget a bíróknak.

 hirdetes_810x300  

 

Sklenka vallomásaiból kiderült, hogy nem egy esetben a bírósági per mindkét résztvevője pénzt kínált neki a kedvező ítéletért… Egy esetben Kočner egy magáncég nevében lobbizott Monika Jankovská közbenjárására, a másik oldalon pedig egy állami vállalat állt. Ebben a helyzetben a korábbi államtitkár ráadásul épp az ország érdeke ellen lobbizott, miközben az állami vállalatnál több millió eurós kár fenyegetett pervesztés esetén.

 

Sklenka állítólag először beleegyezett Jankovskáék kérésébe és 100 ezer eurót kért az ügy elintézéséért. A kenőpénzt a tegnap letartóztatott Andrea Haitovánál kellett felvennie, aki Monika Jankovská testvére is egyben. Sklenka vallomása szerint Haitová teljes mértékig tisztában volt azzal, hogy milyen pénz van nála, és hogy miért kell átadnia Sklenkának.

 

Később ugyanebbe az ügyletbe belépett egy másik kerületi bíró, Richard Molnár személyében. Ő tudott Jankovská lobbizásáról, viszont pont az ellenkezőjét szerette volna elintézni Sklenkával. Ő tehát az állami vállalat érdekében lobbizott a bírónál. Ráadásul egy USB-kulcson a bírósági döntés előre megírt változatát is átadta Sklenkának.

 

Végül Sklenka az állami vállalat javára hozott döntést, így Jankovskáék hoppon maradtak. Sklenka vallomása szerint Molnár 20 ezer eurót fizetett ki neki a kedvező döntésért, melyet a bíróság épülete előtt adott át egy könyvben, amit előzőleg egy műanyag szatyorba tett bele.

 

Az Aktuality.sk és a Denník N is hozzájutott azokhoz a rendőrségi dokumentumokhoz, amelyekből további részletek is kiderülnek. Szerkesztőségünk folyamatosan követi az eseményeket a későbbiekben is.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.