Nyitókép: reprofoto (RTVS)

 

Az egész kabinet jelenléte mellett tartott közös sajtótájékoztatót Peter Pellegrini (Smer) a rendkívüli kormányülés után. Még a hónapokkal ezelőtt lemondott Andrea Kalavská egészségügyi miniszter is jelen volt.

 

Pellegrini elmondta, hogy 1275 negatív koronavírus-teszt mellett 61 megerősített esetet tartanak számon vásárnap estéhez.

 

A kormány kiértékelte az elmúlt hetekben és napokban bevezetett intézkedések hatékonyságát.

 hirdetes_810x300  

 

„Beigazolódott, hogy Szlovákia helyesen tette, hogy minden más európai országnál gyorsabban szigorította a megelőző intézkedéseket”

 

mondta Pellegrini.

 

A kormányfő bejelentette, hogy holnap, azaz hétfő reggel 6:00 órától a következő intézkedés-szigorításokra kerül sor 14 napos határidővel:

 

Bezárnak minden kiskereskedelmi egységet, kivéve a gyógyszertárakat, élelmiszerüzleteket, újságosokat, drogéria-üzleteket, egészségügyi eszközök eladását végző üzleteket, az étkezdéket, a postákat, bankfiókokat, biztosítók fióktelepeit, benzinkutakat, a mobilszolgáltatók üzleteit, állatorvosi rendelőket.

 

Március 16-tól betiltják a közétkezdék látogathatóságát, ami nem jelenti az étkezdék bezárását, de rákényszerítik őket, hogy csak étel-kiszállítás vagy kiadás útján szolgálják ki a vásárlókat.

 

A munkaügyi miniszter és a romaügyi kormánybiztos tervet készít a szociális segélyek és más juttatások kifizetésének biztonságos lebonyolítására.

 

Az állam felszólítja a nem állami kórházakat és klinikákat a nem életmentő tervezett műtétek ideiglenes elhalasztására, és hogy a rendelkezésükre álló egészségügyi eszközökkel takarékoskodjanak arra az esetre, ha a helyzet romlana.

 

A külügyminisztert a kormány megbízta azzal, hogy készítsen tervet a külföldön tartózkodó szlovák állampolgárok hazatelepítésére. Pellegrini szerint rengetegen vannak még külföldön, akik haza szeretnének térni. A külügy feladata lesz, mikor kell autóbuszt kivételes esetekben kormánygépet biztosítani e célból, és hogy pontosan kiket érint majd az intézkedés.

 

A hazatelepítésben részt vesz a belügy is, amely kötelező karantént ír elő a csoportosan hazatérők számára. Erre a célra fogják használni az állam által kijelölt karantén-szállásokat, beleértve Bőst is.

 

A kormányfő az összes önkormányzatnak azt javasolta, hogy korlátlan mennyiségben tegye elérhetővé a marginalizált társadalmi csoportoknak a vízszolgáltatás az alapvető higiéniai szükségletek biztosítására.

 

FRISSÍTVE:

 

A pénzügyminisztérium és a gazdasági minisztérium olyan intézkedéseket dolgozik, amelyek igyekeznek mérsékelni a koronavírus okozta gazdasági károkat.

 

A kormány ma Szlovákia történetében második alkalommal SZÜKSÉGÁLLAPOTOT rendelt el, egyelőre CSAK AZ EGÉSZSÉGÜGY TERÜLETÉN, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy megvonták a jogot az egészségügyi alkalmazottaktól a sztrájkra, illetve hogy a dolgozókat (de akár eszközöket is) az egyik kórházból a másikba helyezhetik át szükség esetén. A szükségállapot idején az egészségügyi dolgozók nem tagadhatják meg a betegek ellátását (saját vagy családjuk egészségének védelme érdekében sem!

 

A válságstáb holnapi ülésén további szigorításokról születhet döntés. Ilyen például, hogy korlátoznák a tömegközlekedés használatát azok számára, akik nem takarják el valamilyen erre alkalmas eszközzel orrukat és szájukat. Hasonló intézkedést vezethetnek be az üzletek esetében is.

 

A válságstáb holnap dönt arról, milyen korlátozások lesznek a lengyel határokon, mivel Lengyelország már jelezte, hogy lezárja a határait Szlovákia felől.

 

Nyitott kérdés még a külföldre ingázó egészségügyi dolgozók és ápolók helyzete, a kormányfő megfogalmazásában: dönteni kell, hogy más országok, vagy Szlovákia egészségügyi rendszerének védelme fontosabb.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.