Nyitókép forrása: ta3.com

 

Egyelőre súlyos korlátozásokra nem került sor, de szigorítások történtek Szlovákia két legnagyobb városának tömegközlekedésében. Pozsony felszólította a tömegközlekedőket, hogy csak maszkban, vagy azt helyettesítő eszközzel az arcukon léphetnek fel a járművekre.

 

A pozsonyi tömegközlekedési vállalat kesztyű viselését is melegen ajánlja az utasoknak. Az intézkedés mától (március 16.) érvényes. Ugyanilyen javaslatokat tett közzé Kassa tömegközlekedési vállalata is, Túrócszentmártonban sem lehet felszállni a buszokra maszk nélkül.

 

Az autóbuszokra és a trolibuszokra nem lehet felszállni az első ajtóknál (kivéve, ha látássérültekről van szó), és nem foglalható el a sofőr mögötti első sor (megint csak nem vonatkozik a látássérültekre).

 hirdetes_810x300  

 

A buszok ajtóit központilag nyitják ki, de továbbra is használni kell a STOP jelzőgombot a leszállás előtt.

 

Visszahívásig a pozsonyi városi tömegközlekedés járatai a nyári hónapok menetrendje szerint működik, a 131-es, 184-es és 801-es vonalak nem járnak.

 

A pozsonyi tömegközlekedési vállalat közlése szerint  a jegyárusító irodák március 14-étől meghatározatlan ideig zárva tartanak, jegyeket vagy az automatáknál vagy interneten keresztül vásárolhatnak az utasok.

 

TA3.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!