Nyitókép forrása: tasr

 

Ne tévesszék össze a kötelező karantént egy háromcsillagos hotellel – jelentette ki Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány a bősi karantéköznpontban uralkodó állapotokról megjelent cikkekre reagálva. Kedden személyesen látogatott el Bősre, felmérni a helyzetet.

 

A bősi karantéközpont egyike azoknak a helyeknek, ahol Szlovákia a külföldről hazaérkező szlovákiai állampolgárokat helyezi el – azokat, akik esetleges fertőzöttségük miatt nem akarják saját házukban, családjaiknál kitölteni a 14-napos kötelező karantént.

 

A legutóbbi hírek szerint, a bősi központ lakói hidegre és koszra panaszkodnak az épületben. Lučanský türelemre intette a bentlakókat, jelezte, hogy ez csak az első pár nap.

 hirdetes_400x285  

 

„Igyekszünk idővel kellemesebbé tenni az ott tartózkodásukat. Biztosítjuk számukra az ivóvizet, ásványvizet, és pokrócokat is viszünk majd, mert hidegre panaszkodtak, mert még nem pörgött fel a központi fűtés az épületben”

 

fogalmazott a rendőrfőkapitány, hozzátéve, hogy napi háromszori meleg ételt kapnak az ott lévők. Arra a kérdésre, hogy miért vannak egy-egy szobában akár négyen-öten is összezsúfolva azt felelte, hogy ennek kapacitás-takarékossági okai vannak, és jelezte, a karantén nem összetévesztendő egy háromcsillagos szállodával.

 

A bősi karanténközpontban jelenleg 155 ember tartózkodik, egy részüket Ausztriából szállították autóbuszokkal Szlovákiába, majd a Bősre.

 

Pokrócot és vizet kérnek a bősi karanténközpontba szállított polgárok, akik szerint kosz van és hideg

 

Teraz.sk, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!