Nyitókép: RTVS/Reprofotó

 

Igor Matovič kormányfővé való kinevezése után mondott beszédében megköszönte az embereknek, hogy lehetővé tették a kormányváltást.

 

Az új kormányfő elmondása szerint az ő kormányzásuk alatt az országban nem a pénz és a kapcsolatok lesznek a meghatározóak.

 

 hirdetes_810x300  

Kiemelte, hogy a nemzetiségi kisebbségeket nem fogják sarokba tenni csak azért, mert a szüleik más anyanyelvet tanítottak meg nekik.

 

Matovič szerint az ő kormányuk hallgatni fog az emberekre és velük, értük fog kormányozni.

 

Az új miniszterelnök kiemelte, egy olyan országot vesznek át, ahol virágzik a korrupció, ezért tudatosítják a rájuk háruló felelősséget, és mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a polgárok újra bízni tudjanak az államban.

 

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban elmondta, ma még senki sem tudja, milyen súlyos következményei lesznek a vírusnak, de ami biztos, van rá orvosság: az összefogás, az összetartozás és egymás segítése.

 

Matovič támogatásáról biztosította az orvosokat, egészségügyi nővéreket, postásokat stb.

 

„Harcra fel!”

 

– szólított fel mindenkit Szlovákia új miniszterelnöke, Igor Matovič.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.