Nyitókép: TASR

 

Peter Pellegrini volt kormányfő továbbra is hajlandó segíteni Szlovákiának a koronakrízissel kapcsolatban.

 

Mindezt a közösségi oldalán jelentette ki, ahol egyúttal elutasította a jelenlegi kormányfő, Igor Matovič kritikáját, és az együttműködésről beszélt.

 

 hirdetes_810x300  

Matovič többek között azt állítja, hogy a Smer-SD és a kormánya későn kezdett el a cselekedni. Addig, amíg a választás előtti kampány tartott, a Smer fittyet hányt a koronavírus-járványra.

 

Pellegrini már januárban cselekedett

 

Matovič állítása szerint a volt kormánynak nem volt tere arra vonatkozóan, hogy a fertőzöttek számának növekedése esetén hogyan járjon el, és a védőfelszerelések vásárlását sem kezdte meg időben.

 

Pellegrini azt állítja, már januárban cselekedni kezdtek.

 

 „A kórházak, a rendőrök és a tűzoltók már januárban megkapták az utasítás a védőfelszerelések megvásárlására, ezután kapta meg a feladatot az Állami Tartalékalap. Továbbra is hajlandó vagyok felhasználni a világ vezetőinek körében szerzett ismertségemet arra, hogy Szlovákiába a lehető legtöbb egészségügyi felszerelés érkezzen, hiszen az embereknek továbbra is szükségük leszek ezekre az eszközökre“

 

– mondta Pellegrini.

 

Raši: Mi dolgoztunk, Matovič utazgatott

 

Pellegrinit az egykori miniszterelnök-helyettes, Richard Raši is védelmébe vette, aki közösségi oldalán azt rótta fel Matovičnak, hogy a kampánya során külföldi videókat forgatott.

 

Raši szerint a szakemberek és a kormány már a kampány idején is foglalkozott az új típusú koronavírussal, holott akkor még nem is érkeztek Olaszországból olyan ijesztő hírek.

 

 „A szakemberek és mi is a kormányban már hetekkel ezelőtt dolgoztunk és készítettük elő a szükséges dolgokat. Eközben Matovič a Francia riviérára és Ciprusra utazott, ahol videókat forgatott“

 

– írta Raši, majd hozzátette:

 

 „Azzal a meggyőződéssel adtuk át a kompetenciáinkat az új kormánynak, hogy a prioritásuk a koronavírus okozta válság megoldása lesz. A politikai harcokra és csipkelődésekre elég idő lesz még. Most arra van szükségünk, hogy ugyanabba az irányba húzzunk“

 

– jelentette ki.

 

Pellegrini: Most nincs helye a politizálásnak

 

Pellegrini továbbá azt vetette Matovič szemére, hogy a jelenlegi helyzetben az embereket nem érdekli a politizálás.

 

„Azt akarják látni, hogy képesek vagyunk együttműködni“

 

– mondta, majd hozzátette: örülni fog neki, ha ezen a héten megérkeznek az ígért egészségügyi felszerelések.

 

 „Nem fogok ebből politikát csinálni, mondván, hogy ezt még az én kormányom intézte el. A polgárok számára az a kulcsfontosságú, hogy itt lesznek azok az eszközök, a politizálás most hidegen hagyja őket“

 

– zárta le a volt kormányfő azzal, hogy most azt kell megmutatnunk az embereknek,  képesek vagyunk összetartani.

 

SME

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.