Nyitókép forrása: facebook.com/Na telo s Michalom Kováčičom (reprofotó)

 

Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke továbbra is kitart a 13. nyugdíj mellett, rögtön ki emelte ugyanakkor, hogy a 13. nyugdíj bizonyos előnyt jelent, és ha a koronavírus-járvány elhúzódik, nem lesz rá pénz az államkasszában. Kollár erről a Markíza Na telo (Testre mért kérdések) című vitaműsorban beszélt.

 

Kollár szerint az államnak elsősorban a munkásoknak, a vállalatoknak és a vállalkozóknak kell segítenie a válság átvészelésében.

 

Vitapartnere, Richard Raši, a Smer parlamenti képviselője, korábbi informatizációért felelős miniszterelnök-helyettes kijelentette, pártja továbbra is kitart amellett, hogy nyugdíjasoknak meg kell kapniuk a 13. nyugdíjat.

 hirdetes_810x300  

 

Érdemes megemlíteni, hogy koronavírus nélkül is komoly kihívást jelentett volna a 13. nyugdíjak fedezetének biztosítása az új kormány számára. A szlovákiai gazdaság megtorpanása még a koronavírus megjelenése előtt bekövetkezett, miközben a választások közeledtével a Smer többszázmilliós szociális csomagokat vitt keresztül.
Ráadásul gyanítható, hogy az előző kormány erősen kozmetikázott költségvetést fogadott el, és a 0,5 százalékos költségvetési deficit valójában kétszer-háromszor nagyobb. Ez volt az alaphelyzet a választások előestéjén, és ebbe robbant bele mindent letarolva a koronavírus.

Boris Kollár a vitaműsorban beszámolt a koronavírus gazdasági következményeit enyhítő intézkedések némelyikéről. Kiemelte, hogy a munkahelyek megőrzéséhez az állam támogatást fog nyújtania  vállalatoknak. hangsúlyozta, hogy a kormány kész válságkezelésre felhasználni Szlovákia előző költségvetési időszakában fel nem használt forrásait. (A smeres kormányok több mint 4 milliárd eurónyi uniós forrást képtelenek voltak lehívni, de más országokban maradtak jelentős összegek az alapokban, ezek lehívását most az EU határidőn túl is lehetővé teszi.)

 

Kollár figyelmeztette a munkáltatókat, hogy alaposan fontolják meg, mielőtt trükközni akarnának a kárenyhítés céljából felkínált támogatásokkal. Mint mondta, a válság után szigorú ellenőrzések lesznek, a csalókat pedig kemény szankciókkal sújtják majd.

 

Richard Raši a vitában kritizálta a kormány azon intézkedését, amelynek értelmében hétfőtől már nem csak az élelmiszerüzleteket és szükségleti cikkeket áruló boltok tarthatnak nyitva. Szerinte ugyanis a „koronaválság” még csak ezután jön, a korlátozások enyhítése pedig azt a megtévesztő hatást keltheti, hogy a nehezén már túl vagyunk.

 

Kollár ellenben helyes döntésnek tartja a többi bolt megnyitását. De egyúttal mindenki felelősségteljes magatartásra szólított fel, hangsúlyozta a szabályok betartásának fontosságát.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!