Belföld

Holnaptól a hadsereg elkezdi tömegesen tesztelni a romatelepek lakóit

Az intézkedés harminc települést érint

Nyitókép forrása: webnoviny.sk

 

A katonaság holnaptól elkezdi Szlovákia számos romatelepén az ott lakók tesztelését, jelentette be Igor Matovič kormányfő Jaroslav Naď védelmi miniszterrel, Peter Pollák EP-képviselővel és Andrea Bučková romaügyi kormánybiztossal közös sajtótájékoztatóján.

 

A védelmi miniszter elöljáróban felhívta a figyelmet, hogy a hadsereg már eddig is aktívan részt vett a központi válságstáb munkájának segítésében. Elmondta, hogy a hadsereg pilótai ma nem üresen végeznek gyakorló repüléseket a Balck Hawk helikopterekkel, hanem egészségügyi védőfelszereléseket és eszközöket szállítanak Szlovákia számos pontjába.

 

Hirdetés(x)

A Külügyminisztériummal közreműködve a szlovák hadsereg küldi majd ki saját Spartan gépeit Nagy-Britanniába a hazaszállítandó szlovák állampolgárokért. A hadsereg erre kijelölt épületeiben több mint 600 külföldről hazatelepített szlovák állampolgárt szállásoltak el.

 

A Védelmi Minisztérium elkezdett új egészségügyi dolgozókat képezni, Naď elmondása szerint három héten belül 150 egészségügyi dolgozó állhat munkába a kórházakban.

 

A katonai kórházat valószínűleg bekapcsolják a vörös zóna programba, vagyis a koronavírusos betegek ellátásának egyik központi helyszínei lesznek. A vörös zónák olyan kórházakat jelölnek, amelyek egyes épületeit kizárólag a COVID-19 fertőzötteknek különítenek el.

 

Nem erődemonstráció

 

Igor Matovič kormányfő szavait megerősítve Naď elmondta, hogy április 2-tól a hadsereg közreműködésével elkezdik tömegesen tesztelni a romatelepeket. Elmondásuk szerint erre azért van szükség, mert az érintett telepeken a körülmények miatt nagyon gyorsan terjedhet a vírus, és ha egyszer felüti a fejét, akkor az azonnali és látványos nyomást gyakorol majd a regionális egészségügyre és a kórházakra.

 

Matovič hangsúlyozta, hogy nem kell a hadsereg szerepvállalásába többet belelátni a kelleténél, nem erődemonstrációról van szó.

 

Naď elmondta, hogy ma és holnap elkezdik az önkormányzatokat, a helyi vezetőket, aktivistákat és az érintett polgári társulásokat is informálni, milyen lépésekben akarják megvalósítani a tömeges tesztelést.

 

Újságíró kérdésre elmondta, hogy első körben a következő településeket érinti majd a katonaság romatelepeket érintő tesztelése:

 

Fülek,

Királyhegyalja (Breznóbányai járás),

Bártfa,

Cigelka, Zboró (mindkettő Bártfai járás),

Dacsókeszi (Nagykürtösi járás),

Jernye (Kisszebeni járás),

Keresztfalu (Késmárki járás),

Savnik (Poprádi járás), Szinna,

Batizfalva (Poprádi járás),

Őrmező (Nagymihályi járás),

Szepesvéghely (Poprádi járás),

Kecer (Kassa vidéke),

Nátafalva (Nagymihályi járás),

Korompa, Palóc (Nagymihályi járás),

Merény (Gölnicbányai járás),

Zsigra (Iglói járás),

Zemplénmátyás (Varannói járás),

Dobsina (Rozsnyói járás),

Tőketerebes, Behéc (varannói járás),

Szepesolaszi (Iglói járás),

Martonháza (Rozsnyói járás),

Ágostháza (Iglói járás),

Nagyszabos (Rozsnyói járás),

Szepesjakabfalva (Ólublói járás),

Káposztafalva (Iglói járás),

Barka (Rozsnyói járás),

Dolyán (Lőcsei járás),

Szepessümeg (Iglói járás),

Csáklyó (Varannói járás)

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 14 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket