Nyitókép forrása: ta3.com

 

Az elmúlt 24 órában 877 embert teszteltek le Szlovákiában koronavírusra, közülük 37 személy tesztje lett víruspozitív – jelentette be Igor Matovič (OĽANO) kormányfő ma délelőtti sajtótájékoztatóján.

 

A kormányfő hangsúlyozta, hogy a 37 új esetből 16-ot Pozsonyban regisztrálták, a főváros tehát fokozottan veszélyeztetett régiónak számít.

 

A legfiatalabb fertőzött 5 éves, a legidősebb 87 éves.

 hirdetes_810x300  

 

A fertőzöttek száma így összesen (a járvány kitörése óta) 400 a tegnapi estéhez.

 

A kormányfő szerint két lehetőség áll előttünk

 

Matovič szerint két lehetőség áll most a társadalom előtt. Az egyik az, hogy nagyon körültekintően akadályozzuk a fertőzések számának növekedését a jelenlegi intézkedések mellett, ám ez esetben a járvány elhúzódik, és gazdaságilag „meghalunk”.

 

A másik lehetőség, hogy rövidre zárjuk a vírus elleni harcot, mint ahogy Vuhanban tették, ahol „drasztikus karanténnal és korlátozásokkal megállították a vírus terjedését”. Ez totális blackoutot (leállást) jelentene.

 

A kormányfő szerint az első verzió több száz áldozatot is követelhet.

 

„Az eddigi intézkedésekkel időt nyertünk a kórházak számára, de egyúttal mindannyiunknak tisztában kell lenni azzal, hogy a járványnak az előrejelzés szerint több száz áldozata lehet”

 

fogalmazott.

 

Matovič elmondása szerint a jelenlegi korlátozó intézkedésekkel a népesség mozgását 70 százalékkal csökkentették. A teljes blackout bevezetésével 90 százalékkal csökkenne a mobilitás. Hangsúlyozta, hogy mindenképpen hetekkel előre kell tervezni ezen a téren a készletezés miatt.

 

A blackout indokoltsága mellett azt az érvet is felhozta, hogy a jelenlegi helyzetben minden nap 70 millió eurós kárt szenved el a gazdaság, és kérdéses, hogy meddig képes ezt elviselni.

 

„Az én célom, hogy mint társadalom, képesek legyünk eldönteni, hogy melyik megoldást válasszuk. Az, hogy megkérdezem erről az embereket, nem azt jelenti, hogy kétségbe vagyok esve. (…) Jogom van tudni, hogy van-e elég támogatásom ebben a harcban, vagy sem.

 

reagált a sajtó azon kérdésére, hogy miért akar felmérést készíteni a fenti két lehetőség elfogadottságáról.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 87 olvasónak tetszik ez a cikk.