Nyitókép: Denník N/Tomáš Benedikovič

 

Csütörtökön a pozsonyi várban az összes koalíciós képviselő aláírta a koalíciós szerződést, s ezzel csatlakoztak a kormánypártok (OĽaNO, Sme rodina, SaS, Za ľudí) vezetőihez.

 

Frissítve 15:08-kor!

 

 hirdetes_810x300  

A koalíciós szerződés képviselők általi aláírás után kiderült, hogy a Za ľudi frakciójából Galgóc (Hlohovec) polgármestere, Miroslav Kollár mégsem írta alá a koalíciós szerződést. Ahogy erről a közösségi oldalán beszámolt:

 

„Határozottan támogatom a kormánykoalíciót és Igor Matovič kormányát, de ahogyan már jeleztem, nem látok okot a rendhagyó kísérletekre. Tisztelem az összes kollégámat a parlamentből, de én úgy gondolom, hogy teljes mértékben elegendő, ha a koalíciós egyezséget azoknak a pártoknak a képviselői írják alá, akik a koalíciót alkotják”.

 

 

Richard Sulík gazdasági miniszternek és az SaS elnökének az elmondása szerint a koalíció szerződést mind a 95 képviselő aláírta.

 

 „Nehéz idők várnak ránk, ugyanis egy olyan járvány kellős közepén állunk, amilyenre Európában évtizedek óta nem került sor. Mivel nagy gazdasági károkkal is számolnunk kell, ezért nagyon sok törvényt kell még elfogadnunk“

 

– jelentette ki Sulík.

 

Boris Kollár szerint történelemi pillanatnak számít, hogy a koalíciós szerződést az összes koalíciós képviselő aláírta.

 

„Ez egyértelműen az összefogás szimbóluma. A járvány idején mindnyájunknak össze kell fognunk, mindegy, hogy a koalícióról vagy az ellenzékről van szó. Minden egyes képviselői aláírás azt jelzi, hogy ha összefogunk, akkor semmi sem győzhet le minket”

 

– mondta Kollár.

 

Igor Matovič kormányfő elmondta, azt fogja elvárni a koalíciós képviselőktől, hogy azoknak a törvényeknek a támogatása mellett szavazzanak, amelyek a megegyezés értelmében az új intézkedésekről fognak szólni.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!