Nyitókép forrása: pravda.,sk

 

Szóbeli értékeléssel zárulna le az alapiskolákon az idei tanítási év, többek között ezt is tartalmazhatja az az intézkedéscsomag, amelynek tartalmát Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter holnap ismerteti az Állami Pedagógiai Intézettel közösen.

 

Gröhling a Markíza televízió Na telo (Testre szabott kérdések) című politikai műsorában vasárnap délután arról beszélt, hogy szerinte nem kell iskolai évet ismételni, a nyári szünet pedig nem kerül rövidítésre.

 

„Mindent megteszek azért, hogy az iskolai évet sikerüljön úgy lezárni, ahogy azt kell”

 

 hirdetes_810x300  

fogalmazott.

 

Elmondta, hogy a középiskolai felvételi vizsgák megtartását online formában tartja elképzelhetőnek, a részleteken már dolgoznak és gyakorlatban is tesztelni fogják, mielőtt bevezetik.

 

Az online tanítási órák a húsvéti ünnepek után kezdődhetnek.

 

A rendkívüli körülményekre hivatkozva a miniszter úgy véli, hogy az alapiskolákban nem szabadna jegyeket osztani, a bizonyítványokon szavakban kifejtett értékeléseknek kellene szerepelniük, vagy csak annak, hogy „elvégezte”. Szóbeli értékelést vezetnének be a felsőtagozatos diákok esetében is.

 

A középiskolákban maradnak a jegy alapú osztályzatok, de a miniszter azt javasolja, hogy az írásbeli dolgozatok és a tesztfelmérők esetében a diákok ne kapjanak jegyeket.

 

Főiskolák és egyetemek esetén a vizsgák és államvizsgák szintén távolról valósulnának meg, a szakdolgozatokat kizárólag elektronikus kellene majd leadni. A munkák megvédését pedig telefonos vagy videókonferencia útján tartja megvalósíthatónak.

 

Gröhling eltörölné a csak nevében ingyenes „ingyen ebédet”, helyette pedig az adóbónusz nagyságát növelné meg, hozzátette azonban, hogy ehhez politikai konszenzusra van szükség. (Jelenleg a diákok otthon vannak, nem járnak menzára sem, az ingyen ebéd intézménye kihasználatlan.)

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.