Nyitókép: reprofoto (Fb-live)

 

Szlovákia nagy munkáltatóinak szövetsége kedden a legmagasabb szinten, a miniszterelnök és a gazdasági tárcák vezetőivel tárgyalt. A téma, olyan segélycsomag megalkotása, hogy a koronavírus-járvány miatti válságban is a megőrizhessék a munkahelyeket.

 

A munkáltatók hétpontos javaslatot terjesztettek Matovič kormányfő elé. Ennek legfontosabb eleme, hogy az állam vállalja át az alkalmazottak személyi és bérköltségének nagy részét. Richard Sulík gazdasági miniszter elmondta, hogy a követelés megalapozott, a részletekről az elkövetkező napokban születik döntés.

 

 hirdetes_810x300  

A munkáltatók 7 pontos követeléscsomagja:

 

  1. Az állam 60-20-20 százalékban vállalja át a munkavállalók bérköltségeit (60 százalékot az állam, 20 százalékot az adott munkaadó és 20 százalékot a dolgozó vállalna magára)
  2. A felszámolásokra vonatkozó jogszabályok kerüljenek felfüggesztésre
  3. Exekúciós moratórium kerüljön kihirdetésre
  4. Konkurz helyett restrukturalizációra (a cég átszervezésére) legyen lehetőség
  5. Az áramot a valódi fogyasztás szerint számlázzák, ne az előre leszerződött mennyiségi keretek alapján
  6. Növeljék az állami pénzintézmények garanciaalapját, hogy kezességet tudjanak vállalni a felvett hitelekért
  7. A gazdasági miniszter kapjon jogkört arra, hogy egyéni esetekben is állami támogatást adhasson

 

Richard Sulík gazdasági miniszter elmondta, hogy a követelések egy részéről már eddig is tárgyaltak, és személy szerint nagyrészüket indokoltnak tartja.

 

A sajtótájékoztatón a felek kölcsönösen biztosították egymást arról, hogy a munkáltatók célja nem a segélycsomag kihasználása, az állam érdeke pedig az, hogy a kis- és közepes vállalatok után a nagy munkáltatóknak is segítő kezet nyújtsanak.

 

” Nagyon fontos, hogy először találkoztunk és tárgyalhattunk a miniszterelnök szintjén. Örülünk, hogy a miniszterelnök részéről megértés mutatkozik a követeléseink iránt. Pozitívum az is, hogy a személyes jelenlétünk mellett állandó stáb jön létre a gazdaság talpra állítására”

 

– nyilatkozta az AZZZ (Munkáltatói Szövetség) képviselője.

 

Miroslav Kiraľarga hangsúlyozta, hogy sikerült biztosítanunk a kormány tagjait arról, hogy céljuk nem a segélycsomag kihasználása. Az állami segítségnyújtásnak ugyanakkor ugyanolyan feltételeknek kell megfelelnie, mint amilyen a külföldi konkurencia esetében is tapasztalható, hogy a vállalatok a válság után is megőrizhessék versenyképességüket.

 

Igor Matovič kormányfő elmondta, hogy kedd, szerda folyamán a Pénzügyminisztérium kiszámolja a követeléscsomag anyagi vonzatát, a koalíciós tanács áttekinti a javaslatcsomagot, az egyes minisztériumok pedig a hét folyamán elkészítik saját javaslataikat annak érdekében, hogy a kormány e hét második felében, vagy a jövő hét elején döntessen róla.

 

„Az állami segítség a nagy munkáltatók alkalmazottait segíti, nem a munkáltatók zsebébe megy“

 

– hangsúlyozta Matovič.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!