Nyitókép: TASR

 

A bírók befolyásolása napi rutin volt az életében, az egyértelmű bizonyítékokat ignorálja, a gátlástalan, lelkiismeretlen viselkedése pedig mit sem változott. A Legfelsőbb Bíróság bírája, Bargel ezzel indokolta azt, hogy miért kell Monika Jankovksának továbbra is börtönben maradnia.

 

 „Egy jól működő gépezet rész volt, mely lerombolta a jogállam alapvető elveit. Tönkretette a bíróságba vetett bizalmat és azt, hogy a bíróságra kerülő felek igazságos és egyforma hozzáállásban részesülhetnek“

 

– írta a Legfelsőbb Bíróság végzésében Martin Bargel bíró, amikor március 20-án a szenátus tagjaival együtt úgy döntött, hogy Jankovskának börtönben kell maradnia.

 hirdetes_400x285  

 

A végzést a bíróság tette elérhetővé a Denník N számára.

 

Miért tartóztatták le Kočner bíróit? Pénz a borítékban, parfüm ajándékba a kedvező ítéletért

 

Ebből a végzésből kiderül, hogy a bíróság attól fél, az egykori smeres igazságügyi államtitkár és bírónő befolyásolhatja a tanúkat, likvidálhatja a bizonyítékokat vagy továbbra is bűntényeket követhet el.

 

A végzés először mutat rá arra, hogy Jankovská miként védekezik az ellen a vád ellen, miszerint kenőpénzt fogadott el Marian Kočnertől azért, hogy nyomást gyakoroljon Zuzana Maruniaková bírónőre annak érdekében, hogy az a váltók ügyében Kočner számára kedvező ítéletét hozzon.

 

Jankovská még mindig azt állítja, hogy nem ismeri Kočnert

 

Jankovsk állítja, hogy semmilyen kenőpénzt nem fogadott el, Maruniakovának semmilyen utasítát nem adott, Vladimír Sklenka bírót – aki az egész Vihar (Búrka) akció kulcsfontosságú tanúja – pedig nem befolyásolta.

 

Jankovská továbbá azt mondja, hogy a Threema alkalmazáson keresztül folytatott kommunikáció közte és Kočner között nem ő írta. Szerinte Sklenka bíró egy bűnbánó, akinek kétségbe vonja a szavait, és állítja, hogy az egész ügy nem állhat egyetlen tanú vallomásán.

 

A Legfelsőbb Bíróság azt mondta Jankovskáról, hogy nincs kétségük afelől, hogy Sklenka vallomása igaz, és az ellene folyó eljárásnak ezen stádiumában nincs miért kétségbe vonniuk a Threema-üzenetek valódiságát.

 

Kočner majmocskái mennek a sittre. Mutatjuk, kinek milyen szerepe lehetett a bűncselekményekben

 

A bíróság továbbá arra is felhívja a figyelmet, hogy Sklenka állítása megegyezik azzal, amit a Legfelsőbb Bíróságon maga Maruniaková is bevallott: Jankovská nyomást gyakorolt rá. Maruniaková csupán azt a vádat utasította el, miszerint kenőpénzt fogadott volna el.

 

„A Threema-alkalmazásból származó adatok felfedik a vádlott Jankovská azon tetteit, ami miatt eljárás indult ellene“

 

– jelentette ki a bíróság, majd hozzátette:

 

„A vádlott gátlástalan és lelkiismeretlen viselkedése a vádemelés után sem változott meg, amit az is bizonyít, hogy olyan terhelő bizonyítékokat ignorál, mint Sklenka vallomása vagy a Threema-üzenetek. A Threema-üznetekkel kapcsolatban a nyomozó azon kérdésére, miszerint milyen kapcsolatban áll a másik vádlottal, azt felelte: Nem ismerem Marian Kočnert“.

 

Jankovská ugyanezt állította azon a sajtótájékoztatón is, amelyen lemondott államtitkári funkciójáról. A bíróság azonban nem hisz neki, szerintük a jelenlegi a bizonyítékok épp az ellenkezőjét mutatják.

 

A Specializált Büntetőbíróság azért vette őrizetbe Jankovskát, hogy ne tudja befolyásolni a tanúkat, amit a Legfelsőbb Bíróság azon aggodalmával egészített ki, hogy további bűntetteket követhet el. A bíróság ugyanis attól tart, hogy Jankovská további embereket fizetne le nemcsak azért, hogy a büntetőjogi felelősségétől megszabaduljon, de azért is, hogy valamilyen szinten megtartsa azt az életszínvonalat, amihez hozzászokott.

 

Denník N/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.