Nyitókép: TASR

 

A járványellenes intézkedések betartása mellett a Közegészségügyi Hivatal engedélyezi az állami szervek és a területi önkormányzati szervek üléseinek megtartását. A TASR-t erről Ján Mikas tiszti főorvos tájékoztatta.

 

Az állami és az önkormányzati szerveknek az ülésről ki kell zárniuk a nyilvánosságot, így a polgárokat más módon kell tájékoztatniuk.

 

 hirdetes_810x300  

Az épületbe való belépéskor ki kell helyezni egy felhívást, hogy az akut légúti megbetegedéssel – lázzal, köhögéssel, influenzával és légzési nehézségekkel – rendelkező személyeknek otthoni karanténban kell maradniuk. A bejárat mellé továbbá alkoholos fertőtlenítőt tartalmazó adagolót, vagy más fertőtlenítőszert kell kihelyezni.

 

Az egyes szervek helyiségeiben tartózkodó személyeknek szájmaszkot kell viselniük, az aeroszol készülékeket pedig papír törlőkendőkkel kell helyettesíteni.

 

Az óvintézkedések továbbá azt is előírják, hogy az állami és az önkormányzati szerveknek jól látható helyen fel kell tüntetniük egy felhívást azzal az információval, hogy amennyiben valakinél akut légúti betegség tünetei jelentkeznek, kapcsolatba kell lépnie a kezelőorvosával és azonnal el kell hagynia a munkahelyét.

 

Az alkalmazottaknak rendszeresen szappannal és vízzel kell kezet mosniuk legalább 20 másodpercig, majd a kezüket egyszer használatos papírszalvétába kell beletörölniük. Az alkalmazottak között tilos a kézfogás.

 

Amennyiben az adott szerv biztosítja az alkalmazottak étkeztetését, az étteremben biztosítania kell a korlátozott létszámot, emellett egy asztalnál csak egy személy ülhet. Az asztalokat minimum kétméteres távolságban kell elhelyezni egymástól. A személyzetnek biztosítani kell a védőfelszerelést, az evőeszközöket pedig papírszalvétába kell becsomagolniuk.

 

A helyiségekben rendszeresen kell szellőztetni és fertőtlenít – például az érintkezési felületeket, lifteket, kilincseket, korlátokat, asztalokat, billentyűzeteket, telefonokat, hordozható médialejátszókat és az egereket. Az óvintézkedések április 22-től, szerdától lépnek érvénybe.

 

Teraz.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.