Nyitókép forrása: tasr

 

A Központi Válságstáb ma elfogadta a járványügyi szakértői csoport ajánlását a korlátozó intézkedések enyhítésének ütemtervéről – jelentette be Igor Matovič (OĽANO) kormányfő kedd délutáni sajtótájékoztatóján.

 

Ez alapján holnaptól (szerda, április 22.) újra fogadhatják a vásárlókat a 300 négyzetméternél nem nagyobb üzletek, működhetnek a nyilvános étkezdék is, de csak elvitelre adhatnak ki ételt. Megnyithatják kapuikat a kültéri sportpályák, de csak közönség nélkül, és a vécék, öltözők zárva maradnak – és csak az „érintésmentes” sportokat lehet majd űzni (a Közegészségügyi Hivatal rendelete konkrétan felsorolja majd az érintett sportágakat).

 

Megnyithatnak a szállásadók is, de elsősorban a hosszútávra helyiséget kiadókról van szó (ez elsősorban a munkásszállókat takarja), és a fenntartó nem láthatja el vendégeit étellel.

 hirdetes_810x300  

 

Megnyílhatnak a kültéri piacok is, bizonyos feltételek mellett, amelyeket szintén a közegészségügyi hivatal rendelete fog pontosítani, a kormányfő példaként említette a jól elkülönített beléptetési és kilépési pontokat, két méteres távolságtartás – nyilván a piacoknál is az élelmiszerüzletekre vonatkozó szabályok lesznek érvényesek.

 

Matovič elismételte, hogy változik a nyugdíjasoknak vásárlásra fenntartott idő, ezentúl ők hétköznap délelőtt 9:00 és 11:00 között vásárolhatnak az üzletekben. A kormányfő hangsúlyozta, hogy jó lenne, ha a nyugdíjasok csak a kijelölt időben látogatnák az üzleteket. Ez az intézkedés szerdától miden egyes üzletre (nem csak az élelmiszerre és a drogériára) vonatkozni fog.

 

Matovič elmondta, hogy Ján Mikas tiszti főorvossal megállapodott abban, hogy az ingázókat arra kérik, hogy hétfőig nem jelentkezzen tesztelésre. Egy már elfogadott rendelet értelmében május 1-jétől az ingázóknak is negatív COVID-19 teszteredményt kell felmutatniuk, mielőtt belépnek az ország területére. A több ezer embert érintő rendelet nagy felháborodást váltott ki.

 

Matovič elmondása szerint

 

elég jelentős mértékű pozitív járványügyi elmozdulás történt a környező országokban, elsősorban Auszriában, Csehországban és Magyarországon, és ha ez így marad, akkor nem lesz értelme a vitatott rendeletet életbe léptetni.

 

De ha ismét jelentősen nőni kezd a szomszédos országokban a fertőzések száma, akkor a rendelet érvénybe lép. A kormányfő szerint tehát jövő hétfőig várni kell.

 

Az ingázók kötelező tesztelése kapcsán mondott egy példát is: egy pozsonyi átmeneti lakhelyéről Ausztriába ingázó, postásként dolgozó férfi hazatérve privigyei állandó lakhelyére hat másik személyt fertőzött meg.

 

Matovič egy újságírói kérdésre reagálva azonban jelezte, nem tartja valószínűnek, hogy a szomszédos országokban megfordulna a pozitív trend.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!