Nyitókép: TASR/Jaroslav Novák

 

Jana Cigániková (SaS) a parlament egészségügyi biztosságának elnöke úgy véli, nem érthet egyet egy olyan programnyilatkozattal, ami az egészségügyi biztosítók egységesítését tartalmazza.

 

Újságírói kérdésekre elmondta: Marej Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter azt ígérte neki, hogy a dokumentumból ki fogják venni ezt a részt, de ez mégsem így történt. Cigániková ezért döntött úgy, hogy a kormány programnyilatkozatát nem fogja támogatni.

 

 hirdetes_810x300  

„Én világosan megmondtam, hogy az a rendszer, ami megszünteti az egészségbiztosítók pluralitását, számomra nem elfogadható, ezért nem fogok egyetérteni egy olyan programnyilatkozattal, ami ezt tartalmazni fogja”

 

– mondta szerdán Cigániková, majd hozzátette: elfogadja, ha az egészségbiztosítók egységesítése bekerült a programnyilatkozatba, de ne várják el tőle, hogy ezt támogatni fogja.

 

„Kiállok az egészségbiztosítók pluralitása mellett, mert ez konkurenciát szül köztük, s ezáltal jobb szolgáltatásokkal harcolhatnak a biztosított páciensekért”

 

– jelentette ki Cigániková hozzátéve, hogy a kormányt teljes mértékben támogatja, de a programnyilatkozatot nem.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!