Nyitókép forrása: sme.sk

 

Néhány napja még úgy tűnhetett, hogy az Andrej Kiska államfő visszavonulása miatt megüresedő pártelnöki posztot a legkisebb kormánypártban minden bizonnyal Veronika Remišová fogja betölteni. A helyzet mára gyökeresen megváltozott, és a potenciális utódok között Juraj Šeligát is emlegetik.

 

Adrej Kiska  röviddel a választások és a koalíciós tárgyalások után szívpanaszokra hivatkozva kivonult az aktív politikából, ám hivatalosan maradt a párt elnöke. A koalíciós tárgyalások nagy részében azonban Veronika Remišová helyettesítette őt. A Za ľudí gyakorlatilag pártelnök nélkül maradt, de csak az utóbbi hetekben indult meg a vita arról, hogy ki legyen a párt új vezetője.

 

Az egykori OĽANO-os Veronika Remišová neve adta magát: 2016-tól aktív ellenzéki politikus volt, neve ismert a közvélemény előtt, az új kormányban pedig miniszterelnök-helyettesi posztot kapott a beruházási és régiófejlesztési miniszteri funkció mellett.

 hirdetes_810x300  

 

Nehéz döntés, sok múlik rajta

 

Néhány héttel a tisztújító kongresszus előtt (ha a koronavírus is engedi) azonban már koránt sem annyira egyértelmű Remišová helyzete. A SITA hírügynökségnek nyilatkozó Miroslav Kollár (Za ľudí) parlamenti képviselő szerint például a volt OĽANO-s politikusnőnél jobb és a választókat hatékonyabban megszólítani tudó vezetők is vannak a pártban.

 

A Denník N napilap pedig ma már arról írt, hogy ma már legalább két jelölt is akad a pártelnöki posztra – Remišován kívül a parlament alelnöke, Juraj Šeliga is.

 

A döntés azonban életbevágó fontosságú lesz a párt számára. A Za ľudí a választásokon  a várakozásokat messze alulmúlva mindössze 5,77 százalékkal szerepelt, a legutóbbi felmérések szerint pedig mára a párt támogatottsága 3 százalék alá süllyedt.

 

Remišová a konzervatvabb vonal, Šeliga összebútorozna a ballibsikkel

 

A teljes képhez hozzátartozik, hogy vélhetően smeres körökből kiszivárogtatott rejtett-kamerás felvételekkel alaposan sikerült megkérdőjelezni a Kiska személyiségére épülő párt szavahihetőségét, aki ráadásul a látva, hogy konzervatív túlsúly van a kormányban, ki is farolt a politikából. Ráadásul, Kiska a hétvégén közzétett Focus-felmérés szerint a negyedik legmegbízhatatlanabb politikus.

 

A Za ľudí tehát lényegében rákényszerül a pártelnök cserére. Annyit azért érdemes kiemelni, hogy a Za ľudí jobbközép orientáltságú párt, bár sok kulcskérdésben (migráció, melegjogok) liberálisnak tekinthető. Remišovával a párt konzervatívabb körvonalakat kapna.

 

Šeliga vezetése alatt valószínűleg a liberális szárny erősödne meg. A fiatal politikus a választások előtt aktív szerepet vállalt a PS-SPOLU és a Za ľudí együttműködésének megszervezésében, és a hírek szerint nem kizárt, hogy újra megpróbálná összegyúrni a három pártot, mivel a PS és a SPOLU választóinak nincs képviselete a parlamentben.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.