Nyitókép: TASR/Michal Svítok

 

Zuzana Čaputová államfő, Igor Matovič kormányfő és Boris Kollár házelnök az Európa-nap alkalmából egy közös nyilatkozatot írt alá, melyben elkötelezték magukat az EU és a NATO mellett.

 

A nyilatkozat aláírásával a három közjogi méltóság ígéretet tett arra, hogy együtt fognak dolgozni a felelős európai kül- és biztonságpolitikáért.

 

 hirdetes_810x300  

„A Szlovák Köztársaság egy szabad, szuverén és demokratikus ország. Tagjai vagyunk az EU-nak és a NATO-nak is. A tagságunk ezekben a szervezetekben a szabad akartunk alapján történt. A két szervezetben való tagság annak a kifejezése, hogy a világ legfejlettebb államaihoz tartozunk, amelyek a szabadság, a demokrácia, a jogállam, az alapvető emberi-, szabadság- és a nemzetközi jog betartása mellett a szolidaritás, az élni akarás és a békés fejlődés értékeit képviselik“

 

– hangsúlyozták a közjogi méltóságok.

 

A nyilatkozat aláírói szerint az EU- és NATO-tagság a legjobb útja annak, hogy Szlovákia sikeres, virágzó és biztonságos ország legyen. A három közjogi méltóság kijelentette, stratégiai és alapvető érdekük az, hogy ezeket a tagságokat, valamint a velük kapcsolatos előnyöket és kötelességeket tovább fejlesszék.

 

Fotó: TASR/Michal Svítok

 

A három közjogi méltóság megegyezett abban, hogy közösen fognak dolgozni a külpolitikai-politikai konszenzusért. Továbbá ígéretet tettek az érdekérvényesítésre, illetve arra, hogy egyértelműen fognak kommunikálni az ország prioritásairól, döntéseiről és eredményeiről, hogy még véletlenül se alakuljon ki kétség Szlovákia külpolitikai irányultságát és érékeit illetően. Mindezt azért, hogy

 

„Szlovákiára továbbra is felelősségteljes és kiszámítható partnerként tekintsenek”

 

– írják a dokumentumban.

 

Az aláírók továbbá kiállnak az alapvető európai szabadság megőrzése mellett, továbbá támogatják az EU-nak azon költségvetését és lépéseit, amelyek lehetővé teszik az országunk számára a modern gazdasági átalakulást, a modern technológiákra és innovációkra építő környezettudatosságot, a versenyképességet és az infrastruktúra további fejlesztését.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!