Nyitókép forrása: topky.sk

 

A Tokpy.sk bulvárportál közlése szerint a NAKA nemrég megtalálta Szlovákia egyik legkörözöttebb maffiózója, Pavol Egrecký holttestét nem messze Dunaszerdahelytől. Egrecký ellen 17 évig volt érvényes körözés, és szerepelt az Interpol körözési listáján is.

 

A NAKA elitnyomozói már három éve derítik fel a Sátor-klán gyilkosságainak sorát. A nyomozás jelenlegi állása szerint a Sátor Lajos által vezetett egykori dunaszerdahelyi maffia számlájára több mint száz gyilkosság írható.

 

Csak a múlt évben tucatnyi, mélyen a föld alá elrejtett holttest került elő Dunaszerdahely környékéről. A NAKA nyomozói pedig szó szerint a föld alól kerítik elő az alvilág egykori tagjait.

 hirdetes_810x300  

 

 

A Topky értesülései szerint a legutóbb megtalált holttestek egyike Pavol Egreckýé, aki Szlovákia egyik legkeresettebb bűnözője volt. Az 1969-es születésű maffiózó hivatalosan zsarolás miatt került körözési listára. A 90-es években a túrócszentmártoni alvilágot uraló, Igor Lavrinčík és Dušan Kečkeš nevéhez köthető csoporthoz tartozott.

 

Kečkešék főleg a Černák- és a Sýkora-klánnal üzleteltek. Kečkešt gazdasági bűncselekmények soráért  2014-ben fogták el Tahiföldön, majd visszaszálították Szlovákiába. Lavrinčík ma 23 éves börtönbüntetését tölti gyilkosságért.

 

Nekik dolgozott évekig Egrecký. A feladata az volt, hogy védelmi pénz hajtson be a túrócszenmártoni vállalkozóktól. Egyszer őrizetbe vették, de a városi rendőrkapitányság vécéabalkán keresztül megszökött: kitörte a ráccsal el nem látott abalkot, majd kiugrott a második emeletről. Szerencséje volt, füves területen landolt, így sérülés nélkül menekült tovább. 2002. december 13-án látták utoljára.

 

Egrecký sírja…

 

Ezután egyre feljebb került a legkeresettebb szlovákiai bűnözők listáján.

 

A NAKA elitnyomozóinak csapata 2016-tól próbálja felderíteni a Sátor-maffiához köthető gyilkosságok sorát. Legfontosabb tanújuk Szlovákia egyik legrettegettebb gyilkosa, Nagy Zsolt, alias Csonti. Az ő vallomásai alapján találták meg azoknak a holttesteit, akiket Sátor Lajosék eltettek láb alól: üzleti és szerelmi versenytársak, fehér lovak, egykori cimborák.

 

Hasonló sorsra jutott Egrecký is. Miután kiugrott a túrócszentmártoni rendőrőrs második emeletéről, Reisz Andornál talált menedéket, aki szintén a Sátor-klán tagja volt. Vélhetően Egrecký kikezdett Reisz feleségével, aki ezért megölte őt. Holttestét elrejtették.

 

 

A rendőrök Csonti útmutatása alapján találták meg Egrecký maradványait. 15 évig hevert egy illegális sírban. Fivére DNS-e alapján azonosították. Csonti állítása szerint Reisz Andor már szintén halott, Sátor Lajos saját kezűleg lőtte le, de holttestét sosem találták meg. Ha igazak a vallomások, akkor soha nem is fogják.

 

Reisz holttestét ugyanis Horváth Lehel, Kádár Krisztián és Nagy Zsolt (Csonti) szó szerint felkoncolták, csontjait külön válogatták a húsától. A húst ledarálták, majd a Dunába öntötték. A nem ledarálható csontokat elásták.

 

Forrás: Topky.sk

 

Topky.sk, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 6 olvasónak tetszik ez a cikk.