Nyitókép: Dennik N/Vladimír Šimíček

 

Igor Matovič szlovák kormányfő hétfőn délután jelentette be a koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések némelyikének feloldását.

 

A miniszterelnök sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a korlátozások feloldása továbbra is folytatódhat.

 

„Lehet, hogy két hét múlva bejelentjük, hogy teljesen szabadon fogunk élni majd Szlovákiában”

 

 hirdetes_810x300  

mondta azzal, hogy először rendezni kell a határnyitások kérdését.

 

Matovič: Szerdától nyithatnak a mozik, színházak; júniusban kinyitnak az óvodák, iskolák is

 

A határnyitás körül az utóbbi napokban forr a levegő, főleg a szlovák-magyar határt használók körében. Az SaS vezette külügyminisztérium ugyanis igyekszik a határnyitást csupán a Slavkovi Hármakra korlátozni, mondván, hogy Magyarország nem prioritás.

 

Nem titkolt céljuk egy mini-Schengen létrehozása, azonban Igor Matovič kormányfőnek valószínűleg más az elképzelése. Míg Ivan Korčok az S3-at favorizálta hétfőn, addig az oľano-s miniszterelnök sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy 8 ország – köztük Magyarország – esetében nem fognak sem negatív koronavírus-tesztet, sem pedig kötelező karantént előírni, ha a Szlovákia területén átmeneti vagy állandó lakhellyel élők 24 óránál nem töltenek el többet külföldön.

 

Szlovák külügyminiszter: A határnyitás Magyarország irányába egyelőre nem prioritás

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.