Nyitókép: TASR/Pavol Zachar

 

Peter Pellegrini a Smer-SD többi alelnökével – Richard Rašival, Peter Žigával és Denisa Sakovával – együtt felszólította Robert Ficot a pártelnöki posztból való távozásra.

 

Pellegrini, aki már korábban arról nyilatkozott, hogy szándékában áll megszerezni a pártelnöki funckiót, mai sajtótájékoztatóján kijelentette, a Smer-SD-nek olyan változásra van szüksége, ami nemcsak megerősíti a pártot,de megbízhatóvá is teszi.

 

 hirdetes_810x300  

 „A Smert olyan vezetőnek kell irányítania, aki kész harcolni a pártért. Az irány, hogy miként változtassuk a Smert jobbá, nagyon egyszerű“

 

– mondta Pellegrini, majd az üzente a párttagoknak, hogy ő csak azt mondja ki hangosan, amit körülötte mindenki suttog, csak nem merik kimondani.

 

Fico aligha távozik önként a Smer éléről. Libsik helyett “harcosokat” szeretne a pártban látni

 

 „Amennyiben az pártelnök úr segíteni akar a Smeren és a szociáldemokrácián, akkor távozik a pozíciójából. Megérett az idő a távozására, s ezzel nemcsak erősebbé tenné a Smert, de teret engedne a politikusok fiatalabb generációjának is“

 

– hangsúlyozta Pellegrini.

 

A Smer alelnöke szerint Ficonak ez az utolsó esélye, ha nem akarja úgy végezni, mint Valadimír Mečiar vagy Mikuláš Dzurinda, akik Pellegrini szerint a vesztükbe vezették a pártjukat.

 

 „Szlovákiának szüksége van egy szociálpolitikára, ami felkarolja a betegeket és az elnyomottakat. Amennyiben ez a fajta politika megbízható szeretne lenni, akkor megbízható embereknek kell képviselniük“

 

– konstatálta Pellegrini.

 

Aktuality.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.