Erik, Alexandra
  • HUF: 386.31
  • USD: 1.06
  • 10 °C
  • 24 °C

Hirdetés (X)

Belföld

Matovič: Legyünk óvatosak, a koronavírus továbbra is itt ólálkodik közöttünk

Semmi Horvátország. Nyaraljunk Szlovákiában, különben a második hullámot kockáztatjuk, figyelmeztet Krčméry

Szlovákia pillanatnyilag az egyik legszabadabb fejlett ország a világon a COVID-19-el kapcsolatos megszorító intézkedések szempontjából, jelentette ki Igor Matovič. A kormányfő szerint azonban szem előtt kell tartanunk, hogy a veszély továbbra is itt ólálkodik közöttünk.

 

“Szlovákia egészségügyi szempontból csillagos egyes Európában, világszinten azonban a vírus még egyáltalán nincs visszavonulóban, épp ellenkezőleg. A stabil április után egész májusban újra erősödik,”

 

írta a közösségi oldalán a szlovák kormányfő. Rámutatott arra is, hogy az áprilisban szokásos napi 75 ezer új megbetegedés után világszerte immár napi 100 ezer új fertőzést jelentenek.

 

“Legyünk továbbra is nagyon óvatosak minden találkozón az idegen emberekkel, főleg azokkal, akik külföldön voltak,”

 

szólított fel Matovič.

 

Semmi Horvátország. Nyaraljunk Szlovákiában, különben a második hullámot kockáztatjuk, figyelmeztet Krčméry

 

Vladimír Krčméry szerint az óvintézkedések fokozatos enyhítése epidemiológiai szempontból jóval logikusabb lépés országon belül, mint kifelé.

 

Žiadne Chorvátsko. Dovolenkujme na Slovensku, ináč riskujeme druhú vlnu, varuje Krčméry
Vladimír Krčméry. Kép: hnonline.sk

 

Ha a lakosság a közeljövőben elkezd külföldre utazgatni, fennáll a veszélye annak, hogy hazahozzák a vírust, és újraindul a járvány Szlovákiában. A vírusügyi szakértő, és az állandó krízisstáb tagja kijelentette azt is, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy Szlovákiát elkerülje a második hullám.

 

Körkép.sk/hnonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője.

Hirdetés (X)

Kövessen minket