Nyitókép forrása: tvnoviny.sk

 

Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter szerint június 1-jével az iskolákba a diákok 70-80 százaléka, az óvodákba a gyermekek 50-60 százaléka fog visszatérni. Azt is hozzátette, hogy regionális viszonylatban előfordulhatnak nagyobb eltérések. A miniszter a közmédia 5 perc múlva 12 című politikai műsorában beszélt a oktatási intézmények újraindításáról.

 

Kijelentette, hogy kifejezetten örül az iskolák és óvodák újbóli megnyitásának, mert a pedagógusok így nem csak felmérhetik a gyerekek aktuális tudását, de segíthetik őket a szocializációban is. Azt is elmondta, hogy a minisztérium továbbra is vizsgálja a lehetőségét a nyári iskolák megvalósításának, és, az online oktatás terén szerzett tapasztalatokat és a felmerülő problémákat beépítik az állami oktatási programba.

 

A hétfői iskolakezdés egyelőre csak az óvodásokra és az alapiskolák 1-5. osztályos diákjaira vonatkozik. A 6-9. osztályos alapiskolások számára továbbra is marad az online oktatás.

 hirdetes_810x300  

 

Gröhling vitapartnere, a smeres Ľubomír Pétrák állítása szerint épp azok akarják visszaküldeni legkevésbé gyermeküket az iskolapadba, akiknek a legnagyobb szüksége lenne rá – ezzel a roma szülőkre célzott.

 

Gröhling szerint a roma közösségekben az érdeklődés az iskolák újraindítása iránt száz százalékos. Hangsúlyozta, hogy nem minden gyermek fért hozzá egyformán az online oktatás lehetőségéhez, épp ezért döntöttek úgy, hogy csak szóbeli értékelést kapnak a lurkók év végi bizonyítvány helyett.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!