Nyitókép forrása: tvnoviny.sk

 

Peter Pellegrini volt kormányfő, a Smer egyik alelnöke saját bevallása szerint a következő napokban, esetleg hetekben eldönti, hogy marad-e a Smerben vagy távozik. Pellegrini jelenleg Robert Fico egyetlen kihívója a pártelnöki poszt kapcsán.

 

„Az lenne fair, ha döntésünket a következő hetekben meghoznánk, hogy a nyári hónapoknak jó kedvvel és lendülettel álljunk neki”

 

mondta a Markíza televízió „Na telo” című politikai műsorában, ahol bemutattak egy felmérést is. Eszerint Pellegrini pártja szorosan az OĽANO mögött 21,4 százalékos népszerűségnek örvendene, miközben a Fico-féle Smer 9,6 százalékra esne vissza.

 

 hirdetes_810x300  
Vasárnapi boltzár

 

A műsorban vitapartnerével, Milan Krajniak munkaügyi miniszterrel (Sme rodina) a vasárnapi boltzár esetleges bevezetéséről is beszéltek. Az ellenzék részéről (Smer és ĽSNS) ugyanis két erre vonatkozó beadvány is beterjesztésre kerül a parlament júniusi ülésén.

 

Krajniak szerint jelenleg a kormánykoalíció azt az álláspontot képviseli, hogy az üzletek a járvány után vasárnap is nyitva tarthatnak, de ez a nézőpont idővel változhat. Felvetette annak lehetőségét, hogy ha az államünnep hétköznapra esne, az üzletek nyitva lehetnének, annak ellenére, hogy a jelenleg hatályos szabályozás ezt tiltja.

 

Pellegrini kijelentette, hogy bár megfontolandó lépés lenne a vasárnapi boltzár bevezetése ilyen gazdasági körülmények között, első olvasatban mégis a törvény mellett tenné le a voksát. Állítása szerint nem csak politikai pontszerzésről van szó, hanem a törvénnyel próbára tenné a koalíció egységét is.

 

Minimálbér

 

A következő parlamenti ülésszak másik központi kérdése a jövő évi minimálbér lesz. Az ugyanis a jelenlegi szabályozás szerint 580 euróról 656 euróra fog emelkedni.

 

„Az az érdekünk, hogy a minimálbér emelkedjen, de ha 656 euróra nőne, az veszélyeztetné a kismunkáltatókat. Nem magáról a fizetés nagyságáról van szó, hanem egy sor, belőle levezetett illeték- és járulékteherről”

 

jelentette ki Krajniak.

 

Pellegrini, aki smeres kormányfőként közvetlen szerepet vállalt a minimálbér ilyen mértékű emelésében, alibista választ adott. Kijelentette, hogy a törvényen semmit nem változtatna, mert csak akkor emelkedne a legkisebb törvényes fizetés 656 euróra, ha a szociális partnerek (a munkáltatók és szakszervezetek képviselői) nem egyeznek meg külön a minimálbér nagyságáról.

 

Más szavakkal: Pellegrini azt nem meri kijelenteni, hogy jelen körülmények között az ő kormányzása idején bevezetett emelés tarthatatlan, helyette a munkáltatókra és a szakszervezetekre hárítja a felelősséget, ha mégis hatályba lép.

 

Főügyészválasztás

 

A főügyészválasztás kérdésében Pellegrini kijelentette, hogy számára Maroš Žilinka (Zsuzsováék vélhetően merényletet terveztek ellene), Vasil Špirko (Kaliňákra terhelő bizonyítékokat talált, ezért meghurcolták) és Ján Šanta (a Kočner ellen zajló váltóügy ügyésze) elfogadható jelöltek, de Daniel Lipšic jelölését elutasítja, szerinte ugyan is ez a főügyészség átpolitizálását jelentené.

 

Az exkormányfő azonban azt már nem tette hozzá, hogy annak a pártnak az elnöki posztjára pályázik, amelyik Robert Fico volt osztálytársát ültette a főügyészi székbe.

 

Krajniak nem mondott neveket arra való tekintettel, hogy a kormánypártok abban egyeztek meg, nem állítanak közös jelöltet. Lipšic kapcsán kijelentette, mivel a múltban rengetegszer fenyegették meg életveszélyesen, főügyészként kevés nála jobban őrzött személy lenne Szlovákiában.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!