Nyitókép forrása: aktuality.sk

 

„Nagyon pozitívnak tartom a szlovák-magyar kapcsolatokat, amelyeket az elmúlt ezer évben teljesen máshogy éltünk meg, mint ahogy azt a történészek interpretálják. Az a kapcsolat sokkal egyenrangúbb volt” – jelentette ki Rastislav Káčer volt budapesti szlovák nagykövet a TASR hírügynökségnek.

 

Kijelentései azért érdekesek, mert Káčer általában radikális és demagóg Magyarország-ellenességével hívja fel magára a figyelmet. Korábban úgy nyilatkozott, hogy Orbán Viktor Magyarországa „három lépésre van a revíziótól”, és általánosítva kijelentette, hogy a magyarok irredenták.

 

Most, Trianon századik évfordulójának előestéjén azonban önmagához képest meglepően pozitívan nyilatkozott a szlovák-magyar kapcsolatokról. Kijelentette, hogy azok jobbak voltak, mint ahogy ma a történelemértelmezés bemutatja, és hogy a szlovákok a beismertnél egyenrangúbbak voltak a történelmi Magyarországban.

 hirdetes_810x300  

 

„Ez az együttélés sokkal egyenrangúbb volt, de a magyarizáció hatására fóbiákat alakítottunk ki magunknak, és az ezer éves közös történelmet elnyomásként magyarázzuk félre. Én ezt a felfogást nem szeretem, és úgy gondolom, hogy a szlovákoknak sokkal öntudatosabb kapcsolatot kellene kialakítania ezzel az ezeréves történelemmel.

 

Mert ebből az 1000 évnyi házasságból szerintem 950 jó volt, és ezt a hosszú ideig tartó jót eldobni a rövidke rossz miatt nem éri meg”

 

fogalmazott Káčer.

 

Hozzátette, a Szlovákok döntöttek úgy, hogy „kilépnek a kapcsolatból”, így a szakítás „természetesen annak fáj, aki inkább szeretné megtartani”. Szerinte erről szól a Trianon-trauma. És persze – ahogy ezt tőle megszokhattuk – minden bajra az európai projekt folytatása és elmélyítése jelenti a gyógyírt, még a történelmi sérelmekre is.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.